Hát figyelj, valahogy ezeket a szemét bűnözőket csapoljuk már le!

„Ment ott a hátizsákjával, aztán a gyerekem odakiáltott neki valamit angolul. Később kérdeztem is, »Dávidka, mit kiabáltál neki angolul?« Azt mondja erre, »Anyu, azt kiabáltam neki, hogy fusson, mert jönnek a rendőrök. Hát olyan fiatal volt, mint én«” – mesélte Júlia a Csongrád-Csanád megyei Domaszék kocsmájában. Bár a Szeged melletti nagyközség közigazgatási területe nem érintkezik a magyar–szerb országhatárral, az itteni tanyavilágban szinte mindenki találkozott már a határvadászok és a rendőrök elől menekülő, hátizsákos idegenekkel.

Júlia a Domaszékkel szomszédos Zákányszéken él egy külterületi tanyán, és azt mondta, a saját telkükön is találtak már sátrakat és hálózsákokat. „Van a tanyánkon egy akácos, nem messze a háztól. Ahogy lehullottak a levelek, mentünk ki tüzelőért, akkor találtuk meg a hálózsákokat, láttuk, hogy ott táboroztak. Mondta is a férjem:

»Hallod, hát mi ezekkel kávéztunk minden reggel.«

Mert ki szoktunk ülni kávézni a ház elé, onnan egy pár tíz méter ez az akácos.”

Abban minden helyi egyetértett, hogy az utóbbi hónapokban ismét egyre többen jutnak át a határon. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója augusztus végén a Kossuth rádióban azt mondta, „Ásotthalom és Mórahalom térségében 140-180 tagú csoportok jönnek át a kerítésen létrákkal, és tesznek kísérletet a védelmi erők lerohanására, emellett aktívak az embercsempészek is, akik az átjutottakat próbálnák továbbvinni”. A főtanácsadó szerint „a rendőrség és a határvadász alakulatok harcban állnak”, a bevándorlók „rendszeresen támadják a műszaki akadályrendszert, a rendőrség járműveit, fahusángokkal, kövekkel és csúzliból kilőtt fémgolyókkal a rendőröket is, közülük idén már heten sérültek meg”.

A déli határ szerbiai oldaláról ebben a cikkünkben írtunk.

Roncsautók mindenhol

A határtól beljebb, Domaszék, Zákányszék, Ruzsa és Öttömös térségében ilyen agressziót senki nem tapasztalt, errefelé a migrációs helyzet legszembetűnőbb nyomai az utak mentén hagyott autók és kisbuszok. Ezeket a járműveket általában menekülés közben hagyják hátra az embercsempészek vagy a határon átjutók, a rendőrök üldözik őket, úgy döntenek, gyalog menekülnek tovább, elbújnak a környék erdeiben, az autó pedig ott marad. Idővel aztán ezeket elkezdik szétszedni a helyiek, és az ország más részeiből idejáró alkatrész-kereskedők.

Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere szerint csak az ő községükben legalább 40-50 gazdátlan autó lehet most szétszórva az utak mentén. Ezek az autók általában valamilyen külföldi autókereskedésből frissen elhozott vagy külföldi autókölcsönzőkből felvett kocsik, a cégek gyakran jelentkeznek is idővel a tulajdonukért, persze ekkorra általában már kiszúrták a gumikat, és kiszerelték az értékesebb alkatrészeket. Sok ilyen értékesebb alkatrész van, a hátrahagyott autók között ugyanis szép számmal akadnak 5-10-15 milliós járművek is, Mercedesek, Škodák, Mazdák, Chryslerek és persze rengeteg kisbusz.

„Néha az az érzésem, hogy Magyarország összes lepukkant Ford Transitja meg ezek az egyterű kisbuszok valahol itt a környéken teljesítenek szolgálatot jó kis pénzekért” – mondta a polgármester.

Hogy pontosan ki is ül ezekben az autókban, arról megoszlik a helyiek véleménye. Volt, aki következetesen embercsempész-autóknak nevezte a járműveket, de sokan mondták azt is, hogy Szerbiában az embercsempészek csak a slusszkulcsot és az autó koordinátáit adják át az ügyfeleiknek, akik maguk közül jelölnek ki sofőrt. Nekik azonban nincs helyismeretük, ezért hajlamosabbak is otthagyni az autót, ha a rendőrök üldözőbe veszik őket.

A roncsok többsége önkormányzati tulajdonú utak mentén áll, ezért elvileg az önkormányzatok dolga lenne megkeresni a gazdájukat, de ez rengeteg időbe telik, hiszen általában rendszámot sem hagynak a kocsikon, és az alvázszám alapján is csak olyan nyilvántartásokban lehetne megtalálni a tulajdonost, amikhez az egyszerű magyar önkormányzatok nehezen vagy egyáltalán nem férnek hozzá.

„Mire ezt lelevelezi az ember, bejelenti a rendőrségen, megkeresi a tulajdonost, fölszólítja a tulajdonost, hogy szállítsa el az autóját a közterületről – aztán vagy elszállítja, vagy nem szállítja el, általában nem –, az elég sok idő, és addig nem történt semmi. Mire ez lezajlik, addigra azért már néhány ügyes kezű ember leszerelte a kereket, kivette az akkumulátort, esetleg fel is borították, és még egy csomó alkatrészt kiszedtek.” A ruzsai önkormányzat ezért most azon dolgozik, hogy ehhez valamilyen eljárásrendet alakítson ki. Feltesznek például a település honlapjára egy menüpontot, ahová feltöltik a hátrahagyott autók fényképeit és adatait, hátha így gyorsabban jelentkeznek majd a tulajdonosok.

A polgármester szerint korábban többen is trélerekkel járták a határt, és az ilyen autókat egyszerűen elvitték. Ez azonban, hiába rendezi látszólag a helyzetet, ugyanúgy lopás, az önkormányzatnak ugyanis fél évig őriznie kell az autókat.

Ne járkáljon erre senki

A helyiek egyáltalán nem ítélik el azokat, akik alkatrészeket szerelnek ki a csempészautókból. Egy domaszéki nő azt mondta, miután két ugyanolyan kocsit is találtak, amilyen a sajátjuk, párjával megkérdezték a határvadászokat, nem szerelhetnék-e ki a kéziféket és a motorháztetőt, ezekből ugyanis szükségük lenne újra. A határvadászok pedig azt mondták, egészen nyugodtan.

„Hát figyelj, valahogy ezeket a szemét bűnözőket csapoljuk már le, ha már itt vannak! A helyieknek jusson a java” – mondta egy G.-ként bemutatkozó férfi, aki egy homokba ragadt Mercedest mutatott a mórahalmi határban. Az autó egy akácos alatt akadt el, mert nem jutott el az aszfaltozott útig, ugyanis egyre több környékbeli gazda feltárcsázza a földutak bizonyos szakaszait. A traktorok és a kombájnok így is átjutnak, az embercsempészek által használt kisbuszok és személyautók viszont elkaparnak a mély és puha futóhomokban. A férfi szerint a gazdák nem azért teszik járhatatlanná az utakat, mert az autókra fáj a foguk, és csapdákat akarnak állítani, hanem mert

„senki se akarja, hogy itt mászkáljanak, ez a lényeg”.

G. szerint az is probléma, hogy a határ felől érkezők kárt tesznek a veteményben, néha le is szedik, gyakrabban letapossák. A helyi gazdák szerint a legnagyobb baj az, hogy ruhákat hagynak a táblákon, márpedig aratás közben egy farmernadrág vagy hálózsák is komoly kárt tehet egy kombájnban. „Mindenfelé hagynak dolgokat, felszeded a répát, kiteszed a mosóba, aztán kiesik belőle egy Huawei mobiltelefon.”

A kutyáknak be nem áll a szájuk

„Tavaly a savanyítani való dinnyét leszedték, de azt nyersen nem lehet megenni, ott, amarra el is dobálták” – mondta egykedvűen József, akinek tanyája az egyik Ruzsát Ásotthalommal összekötő földút mellett fekszik. A helyiek szerint ez az egyik legforgalmasabb csempészútvonal, József tanyájával szemközt áll is egy román rendszámú, fehér Volkswagen kisbusz az erdőszélen. „Három hete egy reggel szorították le, azóta ott áll.”

József először azt mondta, a migrációs válságból ő csak annyit érzékel, hogy „a kutyáknak be nem áll a szájuk”, később azonban fokozatosan kiderült, hogy azért az ő életét is megváltoztatta a helyzet, és nem csupán azáltal, hogy 2015 óta nagyot estek az ingatlanárak a környéken. Három puliját például megmérgezték, valószínűleg az embercsempészek, mert sokat ugattak. Azért gyanakszik a csempészekre, mert egyébként szomszédja nincs, akit zavarhattak volna a kutyák. Azóta egy fiatal német juhász őrzi a házat, de őt is megpróbálták már elkapni, József egyszer egy derékszíjat talált a kerítésnél, és a kutya is húzta a lábát.

Neki és feleségének szerencsére nem esett bántódásuk, egyszer egy bevándorló beugrott a kertjükbe éjjel, a nyomában pedig szirénázó rendőrautók állítottak be. „Csak a feleségem volt itthon, ő hívott fel, éjjel kettőkor, hogy mi történt, de ebben a helyzetben, azt hiszem, én is megijedtem volna.”

A környékbeli tanyatulajdonosok közül sokan szereltek fel kamerákat, József egyik ismerőse pedig a szép lovait féltette, ezért két hatalmas kutyát vásárolt. „Oda se kell már bemenni” – mondta.

Ott jönnek-mennek idegenek

Sánta Gizella szerint Ruzsán nem történt olyan, hogy a menekültek bárkit bántottak volna, ettől függetlenül azonban néha panaszkodnak a helyiek, főleg a külterületen, tanyákon egyedül élők, hogy nem érzik magukat biztonságban. „Az édesanyám 85 éves, ő a szélső utcában lakik, kifele néz a kertje vége már a tanyavilágra, és hát már ő is mondja, hogy ugat a kutya, és nem érzi jól magát. Nem tudtunk ettől elvonatkoztatni, tudjuk, hogy ott jönnek-mennek idegenek, és nem turisták. És jó, jó, nem jönnek be, bízunk benne. De az, hogy bízunk benne, az már azért nem az a kategória, mint amikor minden oké.”

A polgármester ugyanakkor arról is beszélt, hogy a helyiek, akik nap mint nap látják a rendőrök elől menekülőket, sajnálják is őket. „Nyilván míg az ember nem személyesen találkozik velük, addig könnyen ítélkezik és méltatlankodik. De itt azért az ember látja őket. Volt olyan, amikor szombat reggel a piaci bevásárlásom alatt az egyik háznak rohant neki egy csempészautó. Három perc alatt szétszaladtak a szerencsétlenek, nyilván összeszedték őket a mezőőrök, és akkor egy ilyen kép, hogy hosszú ujjú póló, farmernadrág, mezítlábas edzőcipő rajta, fogja a sebes hasát, ahogy kilógott a pólóból, és látszott, hogy szenved.

Akkor azért nyilván az ember azt látja, hogy hát ez egy sebesült ember, aki a világ végén – nekünk persze a közepe, de neki a vége – itt áll egy faluban, azt se tudja, hogy merre áll arccal, vagy egyáltalán ellátják-e, mit adnak, mit nem adnak neki. Ezek azért mégiscsak megindítóak. Ugyanakkor meg a mi egyszerű kis életünket bolygatja meg ez. Tehát azért ez nagyon ambivalens dolog, hogy

sajnálom, sajnálom én őket, de az itt élőket ki sajnálja?”

A polgármester szerint Ruzsán egyébként azóta kezdett javulni a helyzet, mióta felvettek két mezőőrt, azóta mintha többen inkább a környező településeken át vonulnának. Igaz, a mezőőrök helyzete sem könnyű, hiába tartóztathatják fel a migránscsoportokat, annyit tudnak csak tenni, hogy szólnak a rendőrségnek, és várnak. „Nyilván ők is belefutottak néhányszor abba, hogy egy fél napig ott őrizgettek egy csoportot. Nem gondolom, persze, hogy direkt nem jött volna a rendőr, hanem még kihívták őket két másik csoporthoz, és egyszerűen nem értek oda.”

Párhuzamos világok

Abban mindenki egyetértett, hogy a helyiekre és a bevándorlókra nézve is az egyre szaporodó autós üldözések jelentik a legnagyobb veszélyt. Szinte minden településen mutattak olyan házakat, amikbe autók rohantak bele, és sokszor tényleg csak a szerencsén múlott, hogy senki nem sérült meg ezekben a balesetekben. Ruzsán a polgármester szerint néhány napja egy Szeged felől érkező autó hasított át a falu központi kereszteződésén, tépte ki az útbaigazító táblákat, és „az atyának az autóját totál beterítették földdel”. Zákányszéken pedig a kocsmában azt mondták, az egyik útszéli keresztet kellett nemrég felújítaniuk, mert kidöntötte egy nekicsapódó külföldi autó. Ezenkívül a menekülők és a helyiek világa fizikailag alig érintkezik. Ahogy Sánta Gizella mondta:

„Olyan érdekes egyébként tudni azt, hogy van egy világ, velünk párhuzamosan. Nálunk történik de nem velünk. Egy teljesen más világ, itt van az is, de nem tudjuk, hogy mikor lyukad ki, és mikor folyik ránk.”