Sokkot kapott a Viking Sigyn kapitánya, amikor megtudta, hogy elsüllyesztették a Hableányt

2023. szeptember 5. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

Négy év után váratlanul vallomást tett a Hableány sétahajóval ütköző Viking Sigyn kapitánya. A Blikk cikke szerint Jurij C. a keddi tárgyalás előtt egy nappal írásbeli nyilatkozatot nyújtott be a bíróságnak.

Ebben azt állítja, hogy nem látta a Hableányt, és azt hitte, egy uszadékfának mentek neki.

Amikor megtudta, hogy elsüllyesztettek egy kishajót, sokkot kapott.

A vallomása szerint ő maga kérte a leváltását, és a másodtiszt vette át a parancsnokságot.

Jurij C. több mint negyven éve hajózik a Dunán, húsz éve van személyhajókra is érvényes kapitányi vizsgája. Korábban révkalauzként dolgozott, így a baleset helyszíne, a Margit híd pillérei által keltett sodrás és a híd elhelyezkedése sem volt számára idegen. Az írásbeli vallomást a Blikk tudósítása szerint felolvasta a bíró, majd Jurij C. ügyvédje kijelentette, védence nem válaszol több kérdésre.

Az ügyész szerint a sokk, a pánik nem magyarázat arra, hogy a kapitány nem vett részt a segítségnyújtásban, és azt sem érti, a kapitány vallomásában miért nincs szó a Viking radarjáról.

A radarképen az adatok alapján látszódnia kellett a Hableánynak, és egy vészhelyzeti manőverrel még megelőzhető lett volna a baleset.

Egy korábbi tárgyaláson arról beszélt az ukrán kapitány, hogy be volt kapcsolva a radar a hajón, de nem használta, mert jók voltak a látási viszonyok. „Én is a szememben bíztam, és nem használtam a radarberendezést” – fogalmazott.

A tárgyalás egy hét múlva a kapitány védőjének perbeszédével folytatódik, a bíróság pedig előreláthatólag szeptember 26-án hoz ítéletet a Blikk cikke szerint.

A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött, és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja, Jurij C. Magyarországon van bűnügyi felügyelet alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!