A budapesti Vörösmarty Gimnázium tanárai megfogadták, hogy minden külső kényszer ellenére megőrzik az iskolát olyannak, amilyennek szeretik

2023. szeptember 1. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

A nyolcadik kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárai nyilatkozatot tettek közzé a tanévkezdés alkalmából, amelyben ígéretet tettek arra, hogy „minden külső kényszer ellenére megőrizzük iskolánkat olyannak, amilyennek megismertük és megszerettük”.

„Olyan iskolának, ahol hazudozás helyett az őszinteség, közöny helyett a megértés, ostobaság helyett az értelem, pökhendiség helyett az alázat, gyűlölködés helyett a tisztelet, kétség helyett a bizalom szolgál továbbra is munkánk zsinórmértékéül.

Kinyilvánítjuk továbbá, hogy olyan utasításnak, szabálynak, bárkitől is származzon, nem fogunk megfelelni, ami erkölcseinkkel vagy szakmai hitvallásunkkal összeegyeztethetetlen” – írták, és kikiáltották a Vörösmarty Szellemi Köztársaságot is.

A nyilatkozatot a gimnázium tantestületének jelentős része aláírta, a közleményt az iskola honlapján is közzétették.

Tavaly novemberben a Vörösmarty Mihály Gimnázium angol szakos tanárát is elbocsátották a polgári engedetlenségben való részvétele miatt, aki emiatt – több felmentett tanárral együtt perre is ment.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!