Felmondott a státusztörvény miatt Vezsenyi László, a vasalódeszkás tanár is

2023. augusztus 31. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

Vezsenyi László 32 évig tanított, 56 évesen mondott fel a státusztörvény bevezetése és a pedagógustársadalom közönye után:

„Inkább lennék ausztriai mosogatófiú, mint idehaza lehajtott fejű tanár”

– mondta Vezsenyi többek között ezt is a HVG-nek adott interjújában.

2021-ben, a koronavírus idején írtunk arról, hogy voltak tanárok a karantén idején, akik igyekeztek szórakoztatóvá tenni az otthoni órákat. Ilyen volt Vezsenyi László is, a makói József Attila Gimnázium testneveléstanára a saját otthonában, egy vasalódeszkára felfeküdve csinált nem hivatalos oktatóvideót még a karantén elején arról, hogy kell úszni. A videóban üres sörösdoboz és csipszeszacskó is látható, mert „fontos a folyadékpótlás és a táplálékbevitel”. Az ügy júniusban került nyilvánosságra egy szülői panasz nyomán, a tankerület letiltotta őt a tanításról, és csuklóztatással felérő feladatokat adott neki. Aztán az Emmi túlkapásnak nevezte a letiltást, és „elfogadta a tankerületi igazgató lemondását”.

Vezsenyi a lapnak most arról beszélt, később sem lett jobb a helyzet: az új tankerületi vezető is korlátozta őt munkájában, nem lehetett például osztályfőnök sem. „Politikai boszorkányüldözés kezdődött ellenem. Vagy inkább folytatódott” – fogalmazott. Hozzátette, a vasalódeszkás ügy csak egy ökörködés volt, az „nem lehetett az alapja annak, ami itt folytatódott”.

Vezsenyi szerint a hibája inkább az volt, hogy „nem tudta befogni”, rendre kritizálta az oktatási rendszert, „nem csak 2010 óta, harminc éve”. Kiállt a tüntetések mellett is, „egyetértettem a sztrájk céljaival, hiszen minden pedagógusnak éreznie kellett, hatalmas gondok vannak az oktatási rendszerben”, mondta. Elment egy fórumra is, ahová Márki-Zay kérte fel beszélni. Erről Vezsenyi azt mondta,

„Nekem az is jó lett volna, ha a Fidesz teljesíti azokat a dolgokat, amiket az oktatással kapcsolatban jónak tartanék. De nyilván, őket nem érdekli a rendszer, a Fidesz csak be akarta darálni a pedagógustársadalmat. Tulajdonképpen sikeresen meg is csinálta.”

Vezsenyi szerint ez vezetett például az olyan lépésekhez, minthogy a tankerület kitalálta, Vezsenyinek néhány órát Csanádpalotán, Makótól 15 kilométerre kell majd megtartania. Úgy, hogy neki volt a gimnáziumban a legmagasabb óraszáma a testnevelőtanárok között.

„Tavaly nyár óta két-, háromhavonta behívott az igazgató, hogy a tankerületből kérdezik, vállalom-e. Hol finoman, hol fenyegetve győzködtek, hogy vállaljam el”

– mesélte. Hozzátette, a státusztörvény után erre már kötelezhetnék, de nem fogják tudni, szeptember 1-jéig ugyanis maga viszi el a felmondását az iskolába és a tankerületbe. Elmondta, a fő oka a felmondásra, hogy nem látja a társadalom részéről, hogy szükség lenne rá: az iskolába járó gyerekek szüleit nem zavarja, hogy tanteremben tartják a gyerekeiknek a tesiórát, vagy hogy leszakad a WC álmennyezete.

„Talán egyetlen szülő volt, aki kirakott egy szalagot a sztrájk idején a szolidaritás jeleként. A diákok nagy része pedig nem is hallott arról, hogy Budapesten kint voltak az utcán a pedagógusok és a diákok. Másrészt elkeserítő volt a pedagógusok részéről tapasztalható nagy fokú közöny” – sorolta Vezsenyi.

A státusztörvény miatt több neves vagy ismert tanár felmondott, a PSZ közlése szerint július végére már több mint kétezer tanár hagyta el munkahelyét. Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény elfogadásáig, ebben a cikkünkben írtunk, azzal pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek, és miért tüntettek ellene, itt foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!