Ittasságukkal magyarázták a Margit híd hat kőkeresztjének letörését

2023. augusztus 29. – 11:58

Másolás

Vágólapra másolva

Önként bement a rendőrségre az a három fiatal, akiket a Margit híd kőkeresztjeinek megrongálása miatt keresett a BRFK, írja a Police.hu.

Hétfőn írtuk meg, hogy letörtek hat kőkeresztet a Margit híd északi oldalán csütörtökről péntekre virradó éjszaka, a budapesti rendőrség arra kérte az embereket, hogyha a térfigyelő kamerák felvételeiről felismerik az elkövetőket, tegyenek bejelentést a Telefontanú vonalán.

A Police.hu híre szerint a keresett három férfi hétfő este önként bement a kapitányságra. Egy 20 és egy 21 éves férfit rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt, harmadik társukat tanúként hallgatták ki. A két gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit ittasságukkal magyaráztak.

2020 őszén már előfordult hasonló eset: akkor két 16 éves fiatal volt az elkövető, feladták magukat. Védett kulturális javak körébe tartozó tárgyra elkövetett lopás megalapozott gyanújával hallgatták ki őket.

A Magyar Nemzet szerint Gyöngyösön is több hasonló rongálás történt, idén júniusban egy hét alatt háromszor is letörték ismeretlenek a gyöngyösi országzászló-emlékművön lévő kőkeresztet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!