Az angyalföldi gyilkos volt barátnőit is kihallgatja a rendőrség

2023. augusztus 28. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

Tanúk meghallgatásával folytatódik a nyomozás a barátnőjét júliusban megölő 35 éves angyalföldi férfi, T. Róbert ügyében – írja a Blikk. A lap szerint a rendőrség T. korábbi barátnőit is beidézte.

„Azokat a kérdésköröket járjuk körbe a kihallgatásokon, hogy pontosan mi vezetett ehhez a tragédiához. A nyomozók próbálják felvázolni, egyáltalán miképpen zajlott a bűncselekmény, mi történt közvetlen az emberölést megelőző néhány órában, percben. Ahogy azt is tisztázni akarják, miként viselkedett védencem az előző partnerkapcsolataiban” – mondta a Blikknek a férfi ügyvédje, dr. Somos Zoltán.

A lap korábban T. Róbert vallomására hivatkozva azt írta, T. barátnője, M. Petra férfiúi hiúságában alázta meg a férfit, ugyanis leszólta szexuális teljesítményét, és szakítani akart. A férfi ezen dühödött fel, és a Blikk szerint egy késsel és egy kalapáccsal megölte barátnőjét.

Bocsánatot azóta sem kért az áldozat szüleitől, ügyvédje szerint azért, mert tudja, a jelenlegi helyzetben ez kevés, súlytalan lenne. A tettét viszont megbánta.

„Felfogom, hogy mit tettem, de megmagyarázni nem tudom” – mondta az ügyvédnek.

T. Róbertet nemrég átszállították a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe, de itt is kiemelten őrzik, a rabok többsége ugyanis elítéli tettét, ezért fennáll a veszélye annak, hogy bántják a börtönben.

Megpróbált elmenekülni

Az ügyészség szerint a 35 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy július 13-án a hajnali-kora reggeli órákban egy XIII. kerületi lakásban megölte M. Petrát, a barátnőjét. Az ügyészségi közlemény szerint a férfi az esti órákban balesetre hivatkozva bejelentést tett a rendőrségen, majd megszökött a hatóságok elől, és elfogásáig bujkált. A rendőröknek azt mondta a bejelentésében:

„szakítás miatti baleset történt”.

Az RTL információ szerint T. Róbert nyakon szúrta a nőt. Ügyvédje a Fókusznak azt mondta, a férfi hagyott egy búcsúlevelet is a lakásban, és öngyilkos akart lenni. A levélben azt írta, nem is érti, miért követte el tettét, amit nagyon megbánt.

A rendőrség szerint a Véső utcai házba kiérkező rendőröknek rögtön egyértelműnek tűnt, hogy a 27 éves nő nem természetes halált halt, ezért emberölés miatt indítottak nyomozást.

A rendőrség hajtóvadászatot indított T. Róbert ellen, és öt napon belül őrizetbe is vették. A férfit a III. kerületben fogták el, miután bejelentés érkezett arról, hogy a Római parton látták.

A gyanúsított egy elfogásához közeli romos épületben bujkált. A férfi teljes körű beismerő vallomást tett, amiből kiderült, hogy a gyilkosság után az utcára kilépve észlelte, hogy esik az eső, ezért visszament a halott nő lakásba, és magához vett egy esernyőt. Az RTL szerint utána olyan üzeneteket is küldhetett a környezetének, amelyek azt sugallták, hogy a nő még életben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!