Tömeges halpusztulás: a vízmű szerint elkerülhetetlen volt, hogy a szennyvizet a patakba eresszék

2023. augusztus 24. – 23:15

Másolás

Vágólapra másolva

Tömeges halpusztulásról tett közzé videót a Tavirózsa Egyesület Facebookon, miután állításuk szerint a DMRV Zrt. a Sződrákosi-patakba szennyvizet engedett. Azt írták, múlt héten kilyukadt a szennyvíznyomócső, amely a szennyvizet továbbította az erre alkalmas telep felé. A hiba miatt a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. kénytelen volt a szennyvizet a Sződrákosi-patakba engedni, és kipusztultak a halak a patakból, illetve az őrbottyáni Százforrás-tóból.

A DMRV Zrt. megkeresésünkre elküldte a csütörtöki közleményét, amelyben lényegében megerősítették, amit az egyesület írt. Úgy fogalmaztak, hogy egy műszakilag nehezen hozzáférhető helyen hibásodott meg a szennyvíz nyomóvezetéke. A szivárgó szennyvizet szippantójárművek segítségével elszállították, ám a rendkívüli munkakörülmények miatt le kellett állítani a két átemelőt, és az azokba érkező szennyvizet kénytelenek voltak a Sződrákosi-patakba bevezetni, hogy ki tudják javítani a hibát. Azt írják, hogy erről tájékoztatták a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságát és a veresegyházi polgármestert is.

Múlt pénteken végeztek a hibaelhárítással, és pár órával később értesültek arról, hogy a víztározóban tömeges halpusztulás következett be.

„Sajnálatunkat fejezzük ki az okozott kellemetlenségekért, mind az érintett Önkormányzatok, lakosok, horgászok és intézmények felé, de hangsúlyozzuk, hogy a nyomócsőtörés önhibánkon kívül következett be és mindent megtettünk a hatékony, szakszerű és gyors megoldás érdekében”

– fogalmaznak a közleményben, megismételve, hogy a hiba elhárítása során az Őrbottyáni, II. számú tározó igénybevétele elkerülhetetlen volt.

„A kialakult helyzet kezelésében – a hatóságokkal és a kármentesítésre kötelezett szervezettel – Társaságunk együttműködik. Az érintett tározó vízfelszínét megtisztítottuk, a benne található, évek óta felgyülemlett iszap egy részét eltávolítjuk” – áll a közleményben. Két nagyteljesítményű levegőztető berendezés beüzemelésével plusz oxigént biztosítanak a jó vízminőség további fenntartása érdekében. A hatóság és a cég laboratóriuma folyamatos vízvizsgálatokkal ellenőrzi a folyamatot, és elővigyázatosságból a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertnek ötszáz köbméter vízpótlást biztosítottak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!