Pálffy István az első Hír TV-s napján azt mondta, hogy bizonyos türelemmel kell lenni a pedofil betegség felé

2023. augusztus 22. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom év után hétfőn visszatért műsorvezetőként a képernyőre Pálffy István, aki hétfőtől a Hír TV Napi aktuális című műsorában beszélget a meghívott vendégekkel. Az első adásban Kovács Zoltán államtitkár és Schmitt Pál egykori köztársasági elnök mellett Márki-Zay Péter egykori miniszterelnök-jelölet, Hódmezővásárhely polgármesterét is kérdezte, de az adás a Hír TV YouTube-csatornáján – a másik kettőtől eltérően – a cikk írásának időpontjában csak nem listázottként volt elérhető, majd a cikk megjelenése után már úgy sem, ugyanis pivátra állították azt.

Pálffy Márki-Zay pártjáról, a Mindenki Magyarországa Néppártról kérdezte annak elnökét, köztük arról az öt témáról, ami Márki-Zay szerint megkülönbözteti őket a többi párttól. Ezek közül az egyik az „önzetlen kiállás” minden megsértett, meghurcolt társadalmi csoport mellett, mint például a tanárok, egészségügyi, rendvédelmi dolgozók vagy diákok – mondta korábban Márki-Zay.

Amikor ez a műsorban szóba került, Márki-Zay a katás vállalkozókat, a tanárokat, a rendvédelmi dolgozókat, illetve Hadházy Ákost hozta példaként, aki képviselőként sokáig nem tehette le az esküjét. Ezután váratlan beszélgetés következett a műsorvezető és Márki-Zay Péter között.

P. I. : Én erre egy másik példát akartam hozni, és hozom is, hogy mondjuk, ugye, van az, hogy, ugye, bizonyos türelemmel kétségkívül kell lenni egy olyan betegség felé, iránt, mint a pedofiloké, és ugyanakkor ott vannak a gyermekeik.

M-Z. P.: Bocsánat, milyen türelemmel kell lenni a pedofília felé?

P.I.: A pedofil betegség felé.

M-Z. P.: Miért kell türelemmel lenni a pedofília felé?

P. I.: Azért, mert minden beteggel szemben türelmet kell tanúsítani.

M-Z. P. Elnézést, de egy tömeggyilkos is lehet beteg, de ettől még nem kell türelmet tanúsítani a tömeggyilkossággal.

P. I.: Az is egy mentális betegség.

M-Z. P. Nem kell türelmesnek lenni a tömeggyilkossággal, és nem kell türelmesnek lenni a pedofíliával.

P. I.: Nem is azt mondom, hogy kizárólag türelmesnek kell lenni, én azt mondom, hogy nem lehet szembeállítani egy másik csoporttal. Tehát itt a gyerekek védelméről van szó.

M-Z. P. Nem lehet kérdés, hogy a pedofilokkal szemben a gyerekeket kell megvédenünk, ezért is kell rendszerváltás.

Itt Márki-Zay Kaleta Gábor egykori perui nagykövetről kezdett beszélni, Pálffy pedig ugrott a témáról a következő pontra, és folyt tovább a beszélgetés. Ezt meg lehet nézni az alábbi videón 4:24-től:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!