Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyészség Bige Lászlóra

2023. augusztus 21. – 21:02

Másolás

Vágólapra másolva

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta Bige László vesztegetési ügyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség – értesült a Magyar Nemzet. Az okirat-hamisítással is vádolt vállalkozót áprilisban első fokon a Nyíregyházi Törvényszék egyszer már felmentette.

A vádirat szerint Bige a 2009 végén üzleti kapcsolatba került a cége (Nitrogénművek) termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során a vádlott felajánlotta ezen cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, amelyet a saját vevőkörének így haszonnal tud továbbértékesíteni, részben számla nélkül. Az ajánlat arról is szólt, hogy a számla nélküli értékesítésből befolyt összegeket a férfi mindezért cserébe átadja a vádlottnak.

Az ügyészség szerint a terméket készpénzért, számla nélkül értékesítő vállalkozó 135 millió forintot juttatott vissza Bigének, amivel a saját cégének nem számolt el.

Az ügyészség a Nyíregyházi Törvényszék áprilisi felmentő ítélete után rögtön jelezte, hogy fellebbezni készül.

A fellebbezés kérdésében a végső döntést majd a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fogja meghozni. Az írásos fellebbezésben a vármegyei főügyészség azt indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla változtassa meg az ítéletet, és állapítsa meg a vádlott bűnösségét, illetve letöltendő börtönbüntetést kért. A Magyar Nemzet azt írja, hogy az ezzel kapcsolatos indítványukat még nem nyújtották be az illetékes bírósághoz.

Bige László, az egyik leggazdagabb magyar kálváriája a hatóságokkal évek óta tart. A bonyolult ügyekben számos fejlemény történt már, a leglátványosabb fordulat az volt, amikor 2020 őszén őrizetbe vették a milliárdost, miután a nyomozók szerint leértékelt műtrágyákkal ügyeskedett. Bige ellen egyébként egy másik vesztegetési büntetőügy is folyamatban van.

A vállalkozó általában azzal magyarázza a vizsgálatokat, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor idézi fel régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!