Újabb földrengések Szarvas közelében

2023. augusztus 20. – 07:50

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus 20-án hajnalban 3 óra 52 perckor újabb földrengés volt Szarvas közelében – közölte Facebook-oldalán a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium (vagy röviden a KRSZO).

Az első rengés 4,2-es magnitúdóval köszönt be, amelyet 5 óra 13 perckor egy másik rengés követett 3,5-ös magnitúdóval. Az eseményeket ismét széles körben érezte a lakosság, sokan felriadtak álmukból.

Az előzményekről itt írtunk. Akkor Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről is érkezett bejelentés, vagyis bár az epicentrum a gyérebben lakott Békésben volt, ahol nem ritkán csak 10-15 kilométerre találhatók egymásról a felsorolt települések, de a rengéseket más megyékben is észlelték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!