Hamis lehet a lombok nélküli lombkoronát kinevető nő elleni panaszlevél

2023. augusztus 17. – 22:15

Másolás

Vágólapra másolva

Hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoz a rendőrség a lomb nélküli lombkoronasétányról elhíresült Nyírmártonfalván – a gyanú szerint meghamisították azt a panaszlevelet, amit a sétányt kinevető nő ellen adtak be, adta hírül az RTL Híradó.

A szociális gondozóként közfoglalkoztatásban dolgozó Magyar Petrát azután hívatta be Nyírmártonfalva fideszes polgármestere, Filemon Mihály, hogy a nő egy nevetős szmájlit rakott a Facebookon egy ismerőse képe alá, amin a fák nélküli lombkoronasétány volt látható. Filemon ezután előbb telefonon vonta kérdőre, majd az irodájába hívatta Magyart.

A nő ellen később belső vizsgálat indult munkaadójánál, mert egy bejelentés szerint rosszul végezte a munkáját. A panaszt az egyik gondozottja adhatta be, ám a panaszt szerző idős nőt állítása szerint félrevezették. Legalábbis egy rögzített telefonbeszélgetésen azt mondja Magyarnak, hogy „én szerettelek téged, lehet, hogy én is annak írtam alá, hogy semmi nem volt kitöltve, de nem láttam! Egy üres papírt láttam én is.”

A rendőrség ezért most vizsgálja, hogy valódi-e a panaszlevél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!