A BM válasza a tanévhosszabbítás miatt tiltakozó tanároknak: Szlovákiában sem okoz gondot

2023. augusztus 12. – 20:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyarországgal azonos klimatikus fekvésű Szlovákiában június 30-ig tart a tanítás, és ez nem okoz gondot – válaszolta az RTL Híradónak a Belügyminisztérium arra a felvetésre, hogy az oktatási érdekképviseletek szerint az iskolaépületek nagy része alkalmatlan arra, hogy a nyári hőségben is ott tanuljanak a diákok.

A pedagógusok azután kezdtek tiltakozni, hogy rendelettervezet jött ki a következő tanévről, amelyből kiderül: hosszabb lehet a téli, és a tavaszi szünet is, viszont egy héttel tovább kell majd iskolába járni nyáron.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem ért egyet a tanítási év 2024. június 21-ig történő meghosszabbításával, ennek oka, hogy a tanítás általában nem légkondicionált termekben zajlik, és a melegben kevésbé hatékony az oktatás – állították a tanárok.

A BM szerint azonban a tanároknak vigyázó szemeiket nemcsak Szlovákiára kéne vetniük, hanem számolniuk kellene azzal is, hogy „az iskolaépületek energetikai fejlesztése folyamatos”. A tárca azt is közölte, hogy a Nemzeti Pedagóguskar kérésére a beiratkozást két nappal eltolják, a szóbeli érettségi vizsgákra pedig további három napot biztosítanak, így nem kell majd egyszerre érettségiztetniük és órát tartaniuk a középiskolás tanároknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!