Végül 28 órát kellett várniuk a budapesti járatra a Ryanair péntek este Zadarban ragadt utasainak

2023. augusztus 7. – 07:42

Másolás

Vágólapra másolva

Végül 28 órával később, de eljutottak Budapestre a pénteken Zadarban ragadt Ryanair-utasok – írja a Blikk. A szombat hajnali viharban megsérült a légitársaság két repülőgépe a budapesti repülőtéren, és az egyik indult volna Zadarba, és onnan az hozta volna Magyarországra a Budapestre induló utasokat. Ez a járat végül 70 perces késéssel indult el, de Horvátországban is vihar volt, így egy óra körözés után Zágrábban szálltak le.

Erről azonban nem értesítették a Zadarban várakozó utasokat. A Blikk egyik olvasója is a reptéren várta az indulást, és azt mondta, hogy a Ryanair több mint két óra várakozás után küldött az utasoknak egy sms-t, hogy valószínűleg másnap este fél 12-kor indulnak majd. Ahogy korábban írtuk, szállást maguknak kellett intézniük.

Végül az eredeti (péntek este fél 11-es) indulás helyett vasárnap hajnali kettőkor szálltak fel. A szombaton Zágrábban leszálló gép utasai kaptak egy sms-t, ami szerint a reptérről buszok viszik majd őket Zadarba, de öt másik járat is hasonlóan járt, és azok utasai már korábban megtöltötték a reptér összes buszát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!