Parancsnoki vizsgálat indult az M2-esen történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban

2023. augusztus 4. – 16:33

Parancsnoki vizsgálat indult az M2-esen történt rendőri intézkedéssel kapcsolatban
Fotó: Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Másolás

Vágólapra másolva

Parancsnoki vizsgálat indult azzal kapcsolatban, hogy jogszerűen, arányosan és szakszerűen jártak-e el azok a rendőrök, akik kéklámpás autóikkal követtek, végül több ütközés után megállítottak egy Mercedest augusztus 1-én, az M2-es autóút Dunakeszihez közeli szakaszán. Az előzőleg 200 km/óra sebességgel menekülő autó vezetője eltiltása ellenére ült volán mögé, és mint kiderült, korábban több szabálysértési ügye volt már.

A férfit a rendőrök is ismerték, aki jelzéseik ellenére nem állt meg, ezért mentek utána. Végül úgy tudták megállítani, hogy többször összeütköztek a menekülő Mercedesszel, ami felszaladt az M2-es két irányát elválasztó betonelemekre, kitört a bal első kereke, majd akkor állt meg végleg, amikor az egyik rendőrautó bevágott elé, és az orrának ütközött.

Ilyen vizsgálatot minden rendkívüli, jelentésre kötelezett esemény után folytat a rendőrség, vagyis ez önmagában nem jelenti azt, hogy a rendőröket elmarasztalják a történtek miatt.

Az intézkedéssel kapcsolatos parancsnoki vizsgálat napokig tarthat, noha az eset után megjelentetett Facebook-posztban előzőleg már méltatták az akcióban kulcsszerepet játszó Gál Zsombor őrmestert, aki az elöl haladó Škodát vezette.

A nem mindennapi üldözés oka világos: a Mercedes gazdája veszélyes volt. Az akció sikerrel zárult: a száguldozót elkapták, és mivel eközben nemcsak megfenyegette a rendőröket, de a megállítása után sem működött együtt velük, letartóztatták.

Az üggyel azért foglalkozunk részletesen, mert fontos dilemmát vet fel. Teljesen érthető, hogy egy ilyen stresszes helyzetben a rendőr egyetlen célja, hogy megoldja az ügyet, és ne engedje el a notórius szabálysértőt. Az is érthető, hogy ilyen helyzetben nem mindenben lehet megfelelni a tankönyvi szabályoknak. Bizonytalanságot teremt azonban, hogy egy ilyen intézkedés veszélybe sodorhat mindenkit, aki a környéken közlekedik, beleértve egyébként magukat a rendőröket is.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnak (ORFK) küldött levelünkben ezért állásfoglalást kértünk azzal kapcsolatban, hogy a történtek változtatnak-e a rendőrségi eddigi gyakorlatán, vagy akár a hasonló intézkedések szabályain. Tehát megengedett-e vagy azzá válik-e, hogy egy rendőrautó a követett járműnek ütközzön, ha az a felszólítás ellenére nem hajlandó megállni.

Az ORFK válasza szerint a rendőrök a járművek megállítása során a KRESZ rendőri jelzésekre vonatkozó szabályai, illetve a járművek megállításának és követésének módszereiről és taktikáiról szóló módszertani útmutató szerint járnak el. Ez az az útmutató, amely alapján az esetről szóló augusztus 3-i cikkünkben megszólaló rendőrségi szakértők azt mondták: abban nem szerepel a szándékos ütközés lehetősége, ezért az M2-esen lezajlott intézkedés bizonyos elemei szabálytalanok lehettek.

A rendőrség a fentiekhez hozzáteszi, hogy a rendőrségi törvény a járművek megállításával kapcsolatos intézkedésekre felhatalmazást ad, sőt mi több, a járművet a rendőr bizonyos esetekben akár a szolgálati jármű felhasználásával is megállásra kényszerítheti. A válasz ugyanakkor nem tér ki arra, hogy ez utóbbi a felvételeken látható ütközéseket, vagy csak azt jelenti-e, hogy szorosan előtte és mögötte haladva próbálják lelassítani az engedetlen autót a rendőrök, ahogy általában.

Egy ezzel kapcsolatos, általános megfogalmazás a törvény Útzár, megállásra kényszerítés című fejezetében szerepel. Ebben azt írják, hogy:

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy, valamint a bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében – ha járművel menekül – a rendőrség mások személyét és biztonságát nem veszélyeztetve a járművet követheti és megállásra kényszerítheti.

A rendőrségi válaszlevél azzal folytatódik, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében a rendőr köteles intézkedni, vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak.

A váci rendőröknek be kellett avatkozniuk, miután N. Csaba előzőleg nem állt meg és ahogy a rendőrségi Facebook-posztban írták, halálos iramot vett fel a Mercedeszével. A vizsgálatnak ugyanakkor választ kell adnia arra a kérdésre is, hogy a rendőrök nem sodorták-e veszélybe az M2-es ellenkező oldalán közlekedőket például azzal, ahogy a két oldalt elválasztó betonelemnek ütközött a Mercedes. Esetleg nem voltak-e veszélyben azok az autósok, akik közelről követték az intézkedést, így láthatták a Mercedes elrepülő kerekét. Mindez szempont a rendőrautók utasainak esetében is.

Az ORFK kifejti, hogy az intézkedések során az állomány tagjai a rendőrségről szóló törvényben meghatározott kényszerítő eszközeiket az arányosság és szükségesség figyelembevétele mellett alkalmazhatják.

A mostani eset rávilágít arra, hogy az intézkedések módszertani útmutatóját érdemes volna kiegészíteni a kontrollált ütközések szabályaival. Erre külön képezni kellene a rendőröket, és persze jó volna néhány olyan szolgálati autó, amelyekkel biztonságosan végrehajthatóak az ilyen különösen veszélyes manőverek, mert a civil típusból átalakított Škoda Octaviák nem erre valók.

A rendőrség Telexnek küldött levelében szerepel, hogy a rendőrautók vezetését a jogosítványon felül a rendőrség által szervezett ügyintézői vizsgához kötik. Az ehhez tartozó képzéssel növelik tovább a hivatásos állomány elméleti és gyakorlati tudását, illetve rátermettségét.

A megkülönböztető jelzésekkel (kék lámpa és sziréna) ellátott szolgálati járművet vezető rendőrök csak emelt szintű járművezetői tanfolyam elvégzése után használhatják ezeket a jelzéseket, fejti ki az ORFK. A speciális feladattal, így például az illegális migrációval összefüggő szolgálatot ellátó, szolgálati járművet vezető rendőrök részt vesznek a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ által végrehajtott gépjárművezetői képzéseken is, ahol a feladattal összefüggő szakmai és módszertani specialitásokat tanulják meg.

Az állásfoglalás azzal zárul, hogy a rendőrök az intézkedések során rendkívül körültekintően, az élet, a testi épség és egészség megóvásának szem előtt tartásával az arányosság követelményeinek megfelelően járnak el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!