Az terjed, hogy külföldi vendégmunkások támadtak egy párra Hajdúszoboszlón – csak épp nem igaz

2023. július 28. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos állítások kezdtek terjedni külföldi vendégmunkásokról az elmúlt néhány napban: a közösségi médiában elérhető bejegyzések szerint rátámadtak egy párra, melynek női tagját többen megerőszakolták, majd meghalt, a férfit pedig jelenleg is az intenzíven ápolják. A Telex megkereste az illetékes Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy ilyen esetről nincs tudomásuk, „feljelentés, bejelentés az üggyel összefüggésben válaszadásunkig nem érkezett”.

A rendőrség később a Police.hu-n is közzétett egy közleményt, melyben azt írják, hogy a közösségi médiából szereztek tudomást arról: állítólag vendégmunkások bántalmaztak egy párt a napokban.

„A hír valótlan! A rendőrök adatgyűjtést végeztek, ami alapján semmilyen bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. Külföldi vendégmunkásokkal összefüggésben a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra az elmúlt időszakban nem érkezett bejelentés, rendőri intézkedésre sem került sor.”

A rendőrség egyúttal felhívja az internetet használók figyelmét arra, hogy az általuk látogatott közösségi oldalakon és egyéb nyilvános fórumokon ne terjesszenek és osszanak meg felelőtlenül bármilyen híresztelést, mert ezzel adott esetben indokolatlan félelmet és pánikhangulatot kelthetnek. „Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat” – írták, és hozzátették, hogy a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítja a város közrendjét. Ha bárki problémát tapasztal, az ismert segélyhívószámon jelezhetik.

Nem tudni, hogy az erőszakról szóló híresztelés kitől, kiktől származik, de a hajdúszoboszlói Facebook-csoportokban sorjázó kommentek alapján az látszik, hogy annak a szélsőséges összeesküvés-hívő közösségnek egyes tagjai is terjesztik, amely tagadja Magyarországot mint államot, az Alaptörvényt és a magyar hatóságok jogait. Rájuk akkor került nagyobb figyelem, amikor tavaly egy férfit és egy nőt igazoltatott a rendőrség, a pár azonban megtagadta, hogy felmutassa a személyi igazolványát a hatóságnak.

Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere a Facebookon reagált a közösségi médiában megjelent, a városba érkezett, ismereteik szerint csekély számú külföldi vendégmunkásról vagy velük kapcsolatban született bejegyzésekre. Azt írta: „Minden valóságot nélkülöz az a hazugságáradat, mely az utóbbi napban országosan szétterjedt a közösségi felületeken. Senkit sem bántalmaztak és nem erőszakoltak meg az itt lévő vendégmunkások. Akik ezt osztják, azok súlyosan vétenek Hajdúszoboszló jó híre ellen.”

Ide ne telepítsenek be vendégmunkásokat!

Hajdúszoboszlóról nemrég írtuk, hogy forronganak a helyiek: nem értik, miért érkezett ennyi külföldi vendégmunkás Hajdúszoboszlóra, hiszen korábban azt hallották, hogy egyetlen migráns se teheti be a lábát az országba. Azóta azonban változott a helyzet: Orbán Viktor szerint 500 ezer új munkásra lesz szükség Magyarországon egy-két éven belül. A helyiek egymásba hipnotizálják, hogy rabolni, erőszakolni, ölni fognak a külföldiek, de a rendőrséghez eddig egyetlen bejelentés sem érkezett ilyesmiről. Az ellenségesség erősen következik az elmúlt nyolc év kormányzati kommunikációjából.

Hajdúszoboszló ügyét azután kapta fel a média, hogy polgármester a Facebookon közzétett egy bejegyzést, amit később törölt. Ebben azt írta, hogy konzultált a helyi rendőrkapitánnyal, és fokozott figyelmet kért a rendőrségtől. „Minden olyan intézkedést megteszünk, amely képes megakadályozni városunkban munkásszálló létesítését. Amennyiben indokolttá válik, úgy nyilvánosságra hozom azoknak az egyéneknek a nevét, akik külföldi vendégmunkásokat tartanak Hajdúszoboszlón” – írta.

Azt is hozzátette: az önkormányzat az elmúlt hónapokban hozott több olyan intézkedést, „amellyel tovább kívánja korlátozni városunkban munkásszálló létesítésének és üzemeltetésének lehetőségét a kiemelt üdülő övezeten túl, szinte az egész városra kiterjesztve”. A polgármester leszögezte, a helyi rendelet szerint csak a város ipari övezetében lehet munkásszállót létesíteni, és ott is csak akkor, ha az üzemeltető helyi, hajdúszoboszlói vállalkozó.

Mint írta, lakossági bejelentések alapján lehetőség van további vizsgálatokra például bérleményekben, és „szükség esetén a szakhatóságok, adóhivatal, katasztrófavédelem és népegészségügy tájékoztatására”. Úgy fogalmazott: „Én magam sem azért dolgoztam városunk turizmusának felvirágoztatásáért közel három évtizeden keresztül, hogy most egy debreceni iparfejlesztés mellékszálaként tönkretegyék városunk turizmusát.”

Felhívta a lakosok figyelmét, „hogy tegyenek bejelentést minden olyan esetről, ahol vendégmunkások elszállásolását tapasztalják, vagy gyanítják!”.

Cselekvési terv készül

Czeglédi friss bejegyzésében most azt írta: az elmúlt napokban azért volt csendben a közösségi médiában, mert a Polgármesteri Hivatal szakmai vezetésével cselekvési terveket kezdtek kidolgozni azért, hogy elejét tudják venni, illetve korlátozni tudják a hajdúszoboszlói szálláshelyek munkásszállásként történő hasznosítását.

„1. Korábban már döntöttünk a munkásszálló létesítésének korlátozásáról, mely szerint csak helyi vállalkozás, helyi telephelyen, helyi gazdaságfejlesztési tevékenységéhez, a város meghatározott iparterületén lehetséges, maximum 40 fő erejéig. 2. Keressük annak a lehetőségét, hogy jogszerűen hogyan tudjuk korlátozni a meglévő szálláshelyek külföldi vendégmunkásoknak történő bérbeadását. 2. Megerősítjük a szálláshelyek ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységünket és a beérkező jelzésekre a Polgármesteri Hivatal munkatársai azonnal reagálni fognak.”

Emellett hivatalos megkeresést küldtek a Belügyminisztérium Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságának. Innen hivatalos információkat várnak a Hajdúszoboszlóra eddig kiadott tartózkodási engedélyekről. „Ennek teljesülése esetén nem szükségesek a lakossági bejelentések és az önkormányzat nyomozati tevékenysége a nálunk tartózkodó külföldi munkavállalók felderítésére” – írta. Továbbá levélben megkeresték a debreceni önkormányzat vezetését, kezdeményezve a kialakult helyzet tisztázását a külföldi vendégmunkások hajdúszoboszlói megjelenésével kapcsolatban.

„A közeli napokban egyeztetést kezdeményezek a városunkban működő turisztikai egyesületetek vezetőivel, megismerve az ő álláspontjukat és szándékaikat” – írta hetedik pontként, majd azzal folytatta, hogy többször is egyeztettek a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetőjével a helyi közrend és közbiztonság helyzetéről, illetve a polgármester kérte az ellenőrzések fokozását. Emellett „a közterület felügyelet és a polgárőrség bevonásával tovább kívánjuk erősíteni a közterületek és szórakozóhelyek éjszakai ellenőrzését.”

„Tisztelettel kérem Hajdúszoboszló város polgárait, hogy bízzanak városunk képviselő-testületében, bízzanak bennem, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozni fogjuk külföldi vendégmunkások betelepítését Hajdúszoboszlóra!” – írta még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!