Újabb akkumulátorgyár építését jelentette be Szijjártó

2023. július 27. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányinfó előtt néhány órával jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszer, hogy újabb kínai akkumulátorgyár épül Magyarországon. A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója a kínai Sunwoda 580 milliárd forint értékű beruházással Nyíregyházán építi fel első európai üzemét.

Szijjártó arról beszélt, hogy ezzel a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül már öt jelen lesz az országban. Az üzem a Déli Ipari Park területén helyezkedik majd el, az építkezés jövőre indul, és a tervek szerint 2025 legvégén kezdődik el a termelés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!