Kinéztünk a vonat ablakán, és láttuk, hogy füstöl az eleje

2023. július 26. – 11:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Fékezett a vonat, majd megállt a Köki után, a gyógyszergyár előtt. Határozott, de szokásos fékezés, aztán pár perc múlva éreztünk egy fura szagot, és az emberek elkezdtek jönni-menni, keresték a kalauzt, hátha ő tud mondani valamit. Aztán kinéztünk a vonat ablakán, és láttuk, hogy füstöl az eleje” – ezt írta a Telexnek Andrea, aki szerdán reggel a Lajosmizséről Nyugati pályaudvarra tartó S21-es vonaton utazott. Azon, aminek a Csörgő becenevű dízelmozdonya kigyulladt a Zugló és Kőbánya-Kispest közötti vasútvonalon, a Vaspálya utca környékén.

Andrea megkeresésünkre azt mondta, hogy sokan elég hamar rájöttek, hogy ez a vonat innen már nem megy sehova, így elkezdtek leszállni a vonatról. Ebben két férfi segített nekik, mert derékmagasságból kellett lelépni. „A többiek ültek a vonaton, nem tudom, meddig, de volt, aki feltett lábbal kért meg arra, hogy csukjam vissza az ablakot, mert büdös lesz.”

A helyszínre Andrea észlelése szerint egy rendőrautó érkezett először: ők azt kérdezték, maguktól szálltak-e le a vonatról, tudnak-e személyi sérülésről. Őket a tűzoltók követték, majd egy vasúti balesetvizsgáló is a helyszínre érkezett.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az autósok, magyarázta Andrea, egy idő után kerülgetni kezdték a lezárt sorompót, ami előtt megállt a kigyulladt vonat, csakhogy időközben egy másik vágányon időnként elengedtek egy-egy vonatot. Később a sorompót kerülgetők figyelmét felhívták arra, hogy ez balesetveszélyes. Amikor Andrea elhagyta a helyszínt, a sorompó már nyitva volt.

Andrea egyébként gyakran jár ezen a vonalon, késéseket, kimaradásokat tapasztalt már máskor is, de tüzet még nem. Kerestük a MÁV-ot, hogy mi okozta a tüzet, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Néhány napja írtunk a MÁV szétesésének okairól, egy nappal később pedig kiderült, hogy augusztustól tíz vasúti vonalat bezár a MÁV. Az utolsó körös vonatok egyikén, a Karcag és a Tisza-tó között közlekedő öreg Bzmot motorvonaton mi is tettünk egy kört, és megnéztük, mit szólnak az intézkedéshez a térségbeliek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!