Vitézy Dávid: Nem gondoltam volna, hogy a „most a vidék jön” szlogen a vasútvonalak bezárását jelenti

2023. július 22. – 22:58

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú Facebook-posztban reagált Vitézy Dávid közlekedési szakember a MÁV pénteki bejelentésére, amely szerint augusztus egytől tíz magyarországi vasútvonalon megszűnik a közlekedés. A volt államtitkár szerint a döntés rossz, és egy sor érvet felhoz amellett, hogy miért nem szabadna ezt meglépni.

A MÁV a bezárást azzal indokolta, hogy jármű- és személyzethiány van, ami Vitézy szerint azt jelenti, hogy a cég képtelenné vált annak a közszolgáltatásnak az ellátására, amelyet a magyar állam megrendelt tőle. Vitézy azt is sajátosnak tarja, hogy a bezárásokat nem a megrendelő, hanem a szolgáltató jelenti be.

Szerinte „ideje lenne az államszocializmusból örökölt ”egy az ország, egy a MÁV„ logika helyett az utasok érdekeire fókuszálni, az országosan egységes menetrend és tarifa a fontos, nem a közös üzemeltetés. Az államnak a mára évi közel 1000 milliárd forint (!) tömegközlekedési forrás elköltésekor valós megrendelőként kellene fellépni és nem monopóliumként működő cégek állandó panaszkodásának, különböző lobbi- és részérdekeinek alárendelni Magyarország tömegközlekedését. Mert ennek a vége ugyanannyi pénzből csak egyre kevesebb szolgáltatás lesz, ahogy most is látjuk.”

Vitézy szerint a megoldás az lenne, ha a vasúti szolgáltatás megrendelője (legyen az a minisztérium vagy egy külön erre létrehozott szerv) a MÁV-ot megversenyeztetné más cégekkel, és a legjobb ajánlattevőt bízná meg a vonalak üzemeltetésével. Azt írja: „talán más szolgáltató képes lenne találni megfelelő járművet, személyzetet és akár még a MÁV messzeföldön híres hatékonyságát túlszárnyalva talán olcsóbb ajánlatot is adni. Zavarná ez az utasokat? Ha a tarifarendszer és a menetrend országosan egységes, akkor maximum annyira, amennyire az érdekli őket, hogy épp melyik szolgáltató üzemelteti a világoskék buszt, amire felszállnak Budapesten – azaz semennyire.”

A vasúti szolgáltatások kiszervezésére több külföldi példát felhoz, a MÁV döntését pedig így kommentálja: „Nem gondoltam volna, hogy a Budapest-környéki vasúti fejlesztések leállítása/felfüggesztése idején gyakran elhangzó szlogen, miszerint ”most a vidék jön„, végül a korábbi szocialista kormányok állandó megszorítási kapkodása keretében bevezetett és 2010-ben a mai kormány megválasztásakor nagyrészt visszacsinált vasútvonal-bezárások formájában ölt majd testet”

A teljes poszt itt olvasható:

A vasútvonalak bezárása ellen egyébként mások mellett Balassagyarmat fideszes polgármestere is tiltakozott, ő levélben kérte Lázár Jánost, hogy gondolja meg a döntést. A MÁV haláltusájáról ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!