Pressman elbizonytalanodott egy magyar iskolában, beszélhet-e arról, hogy ő meleg

2023. július 15. – 14:27

Másolás

Vágólapra másolva

Júniusban, a Pride-fesztivál megnyitóján az amerikai nagykövet, David Pressman is felszólalt, a melegek jogairól beszélt. Azt mondta, egyik nap egy vidéki középiskolában megkérdezte tőle egy diák, hogy milyen érzés Magyarországon meleg nagykövetnek lenni, mire neki a válasza közepén meg kellett állnia: „Itt voltam én, az Amerikai Egyesült Államok elnökének képviselője, és elbizonytalanodtam, hogy mit mondhatok”, vajon a magyar törvények szerint bűncselekmény-e erre a kérdésre válaszolni. Arról is beszélt, szerinte Magyarország egy gyönyörűen sokszínű ország, és otthona azoknak a magyar embereknek, akik melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok, csakúgy, mint a világ minden országában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!