Szijjártó Péter testvére és a P. Mobil alapítója is kapott támogatást a Szerencsejátéktól

2023. július 13. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

146 millió forint támogatást osztott szét a Szerencsejáték Zrt. leányvállalata májusban és júniusban. A kedvezményezettek között van a Budaörsi Repülőteret üzemeltető vállalkozás, a P. Mobil együttes alapítója, Schuster Lóránt és Szijjártó Péter testvérének cége is – írja a Hvg.hu.

A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. a honlapján közzétette az elmúlt két hónapban kötött szerződéseiket, amiből kiderült, hogy jócskán visszavettek a támogatásosztásból. Áprilisban három hét alatt bruttó 639 millió forintot osztottak szét 23 szervezet és cég között, míg május-júniusban kevesebb mint 150 millió forint jutott erre a célra.

Májusban a legnagyobb támogatást, 50 millió forint + áfát a Magyar Úszó Szövetség kapta. Emellett 6 millió forinttal támogatták az Örökség Közhasznú Alapítványt, ami hátrányos helyzetű falvakba viszi el a kultúrát, például a Csíksomlyói Magyar Passiót vagy Wass Albert műveit.

Júniusban már többeknek jutott a támogatásból. 40 millió forint + áfás szponzorpénzt kapott a Budaörsi Repülőteret üzemeltető cég, az Aeroglobe Kft. A Jakab Ernő és fia, Jakab Tamás által tulajdonolt családi vállalkozás visszatérő név a támogatási listán, tavaly 35 millió forintot, 2021-ben pedig 20 millió forintot kaptak a Szerencsejáték Zrt.-n keresztül. A vállalkozáshoz kapcsolódik egy másik családi cég is, a Fly-Coop Kft. is. Ennek a neve onnan lehet ismerős, hogy annak idején ők intézték Rogán Antal és Habony Árpád helikopteres útjait.

10 millió forintos támogatást kapott a függőleges szélcsatornában élményrepülést kínáló Skyward Tunnel Kft. Ugyancsak 10 millió forint támogatást kapott Schuster Lóránt egyéni vállalkozó, egykori MIÉP-es politikus, akit a legtöbben az idén 50 éves P. Mobil együttes alapítójaként ismerhetnek.

5 millió forint + áfa összegű támogatást kapott a TRP Hungary Kft., a hazai autó- és motorsportélet aktív szereplője. A cég egyik tulajdonosa Őry Tamás, a másik pedig a felesége, Szijjártó Sarolta, aki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter testvére. A cégük korábban is kapott támogatást a Szerencsejátéktól: tavaly összesen 28 millió forintot, 2021-ben pedig 25 millió forintot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!