Veszélyes anyag szivárgott a Mezőtúr közelében kisiklott tehervonat egyik kocsijából

2023. július 9. – 20:17

Másolás

Vágólapra másolva

Veszélyes anyagot, növényvédő szert azonosított a katasztrófavédelem mobil laborja a Mezőtúr közelében kisiklott vonat egyik kocsijában. Vasárnap dél után nem sokkal siklott ki a Szolnokról Békéscsaba–Lőkösháza irányába tartó tehervonat tizenhét kocsis szerelvényének kilenc kocsija.

Nyolc kocsi és a mozdony a vágányon maradt – mondta Mondi Miklós, a MÁV Zrt. szegedi területi pályavasúti igazgatója a vasárnap este tartott helyszíni sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

Fotó: Mészáros János / MTI
Fotó: Mészáros János / MTI

Kisnémet Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta, a tehervonat öt kocsijában szállítottak veszélyes anyagot, ezek közül négy siklott ki.

A kisiklott négy vagonból egy sérült meg, szivárgott.

A katasztrófavédelem délután öt órára beazonosította a kifolyt kis mennyiségű növényvédő szert, és jelenleg már nem jelent veszélyt. A katasztrofavedelem.hu később azt közölte: a környezetre veszélyes, szivárgó anyag miatt ideiglenes földsáncot létesítettek és zsilipeket is lezártak a baleset közelében levő vízfolyások védelme érdekében. Az előzetes információkkal ellentétben végül nem kellett kiköltöztetni a lakókat a környék házaiból, és a balesetben nem sérült meg senki.

A baleset okáról egyelőre nem tudnak semmit, azt szakértők bevonásával vizsgálják.

Szolnokról érkezik majd egy daru, amely a kisiklott kilenc kocsit eltávolítja az útból. A MÁV szegedi igazgatója arról beszélt, jelentős mértékben károsodott a vasúti pálya és a felsővezeték is, a kár az előzetes számítások szerint több százmillió forint.

A helyreállítás a jövő hét elejére legfeljebb a bal vágányon várható. A munka befejezéséig az utasokat Törökszentmiklós és Mezőtúr között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani, Szolnokról Törökszentmiklósra vonattal lehet eljutni. Szentes felé pedig a Szolnok–Tiszatenyő–Szentes útvonalon lehet vonattal közlekedni – mondta Mondi Miklós.

A Kétpóra vezető átjáró utat – amelyet jelenleg elzárnak a szerelvények – körülbelül a reggeli órákra tudják felszabadítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!