Szigetvári Viktor: A Datadat nem vett részt az ellenzéki előválasztás szervezésében, így befolyásolni se tudta

2023. június 26. – 18:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Rogán Antal feltaláló újabb remek alkotásával ismerkedhetett meg ma a közvélemény: propagandacélú, titkosszolgálati jelentésnek álcázott összeesküvés-elmélet” – reagált az ellenzéki összefogás kampányfinanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentésre Szigetvári Viktor, a DatAdat ügyvezetője a Telexnek.

A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az Action for Democracy nevű amerikai szervezet összesen 3,176 milliárd forintot utalt Magyarországra a tavalyi országgyűlési választás kampányában, amely nagy része – 1,84 milliárd forint – Márki-Zay Péter civil mozgalmához, a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz került. A jelentés szerint az amerikai támogatások „végső kedvezményezettje, illetve magyarországi elosztóközpontjai” a Datadat cégcsoport és Oraculum 2000 Kft. voltak. A két cég összesen 3,55 milliárd forintot költött el a kampányban.

A Datadat tulajdonosi körében több ismert közéleti szereplő is van: például Ficsor Ádám, a Bajnai-kormány titokminisztere; Dessewfy Tibor, Bajnai és Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadója; valamint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Szigetvári Viktor, a már nem létező Együtt párt volt alapítója is.

A Datadat nevében Szigetvári a Telexnek azt írta, a jelentés egyetlen olyan megállapítást sem tesz, amely szerint a megnevezett szereplők – köztük a Datadat – jogszerűtlenséget követett volna el. „Másodszor, a dokumentum leginkább arra világít rá, hogy a magyar titkosszolgálatokat a miniszterelnök hivatala immáron kormányzati propagandára és belpolitikai leszámolásra használja. (…) Ez valóban jelentős alkotmányos kockázat”.

A jelentés több pontjára is részletesen reagált lapunknak a cég ügyvezető igazgatója:

  • „A Datadat nem vett részt az ellenzéki előválasztás szervezésében, így ha akarta sem tudta volna azt senki javára befolyásolni. Közismert tény, hogy azt a részt vevő pártok, civil szervezetek bonyolították, és maguk ellenőrizték a folyamat tisztaságát. A dokumentum maga is beismeri, hogy készítői ezt az ordas hazugságot semmilyen ténnyel nem tudják alátámasztani.”
  • „Az előválasztás idején és korábban a Datadat vállalatai nem álltak kapcsolatban Márky-Zay Péterrel és az MMM-mel. Részükre szolgáltatást nem nyújtottak.”
  • „A közzétett pénzügyi információkból semmilyen takargatnivaló nem derült ki, hiszen cégünk a munkáját mindig tisztességesen, a legjobb szakmai elveknek megfelelő módon végezte.”
  • „A tény az, hogy egy civil szervezet, amely aktív volt a 2022-es népszavazási kampány során, szolgáltatásokat rendelt meg cégünktől, amelyik kampányokra specializálódott. A közzétett jelentés is leszögezi: a bemutatott pénzügyi mozgásokból követhető, hogy a beérkezett bevételt a megrendeléssel összhangban alvállalkozók kifizetésére fordítottuk (digitális hirdetések vásárlása, közterületi reklám vásárlása, távközlési szolgáltatások, rendezvények költségei stb.). Mindegyik mozzanat a legtermészetesebb módja egy népszavazási mozgósító kampány működésének és egy civil szervezet önszerveződésének.”
  • „A ma közzétett jelentés számos más, közismert nemzetközi és hazai szervezetet próbál belerángatni ebbe a propaganda hadjáratba. A Datadat számára megtisztelő ez a társaság, de a legtöbb említett szervezettel nem állunk kapcsolatban, így az ő dolguk, hogy a rájuk vonatkozó hamis állításokat helyretegyék”.
  • „A Datadat ellen soha, semmilyen országban sem adatvédelmi-, sem adóhatóság semmilyen törvénysértésre vonatkozó megállapítást soha nem tett.”

Hozzátette, a Datadat mint korábban többször, most is megvizsgálja a jogorvoslat lehetőségét minden lehetséges fórumon.

A titkosszolgálat szerint az amerikai kormányzati forrásból működő National Endowment for Democracy (NED) nevű szervezet már 2014-ben, az Együtt 2014. párt alapításával és felépítésével kísérletet tett a magyarországi választások eredményének befolyásolására – többek között – a DatAdathoz köthető Bajnai Gordon és Szigetvári Viktor szerepvállalásával.

Szigetvári Viktor ezzel kapcsolatban azt írta lapunknak, hogy a korábbi, mára megszűnt Együtt nevű pártnak semmi kapcsolata nem volt a National Endowment for Democracy (NED) intézményével.

„A párt korábbi alapítójaként, néhai társelnökeként és elnökeként azt tudom mondani, hogy soha, semmilyen személyes vagy szerződéses kapcsolatban nem állt korábbi pártom a NED-del.”

Hozzátette, a párt gazdálkodását minden évben ellenőrizte az Állami Számvevőszék, és a máig nyilvánosan elérhető dokumentumokban semmiféle utalást nincs ilyen jellegű kapcsolatra. „A ma nyilvánosságra hozott jelentés egyetlen ténnyel sem képes alátámasztani a NED-del való kapcsolatra vonatkozó hazug állítását” – fogalmazott az Együtt volt elnöke.

A titkosszolgálat jelentésről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!