Magyar Nemzet: 24 millió ment ellenzéki kampányrendezvényekre, 860 millió forint sms-ekre és hirdetésekre az ÁSZ milliárdos büntetéstervezete szerint

2023. június 23. – 14:14

Másolás

Vágólapra másolva

Száztizenhét példát hoz fel az Állami Számvevőszék a jelentéstervezetében arra, hogy a 2022-es országgyűlési választás ellenzéki kampányának egyes részleteit Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom fizette külföldi finanszírozásból, írja a Magyar Nemzet.

A lap állítja, a birtokukba jutott ez a tervezet, ez alapján pedig arról írnak, ilyen pénzek mentek például kampányfórumokra, rendezvényekre való buszosztatásokra, szórólapokra.

Például 853 440 forint ment el A hatalom a népé című kampánydal videóklipjében szereplő statisztákra és a dal „színpadi megszólaltatására”; 860 millió forint az sms-kampányokra, automatizált telefonhívásokra, közösségi médiában megjelenő hirdetésekre; 24 millió forint kampányrendezvényekre; 365 millió forint plakátokra, szóróanyagokra és egyéb kampányeszközökre, írja a lap. A Magyar Nemzet által leírt részletek miatt kerestük Márki-Zay Péteréket, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

Az ÁSZ becslése szerint összesen kb. 1,7 milliárd forint lehet az az összeg, ami külföldi finanszírozásból érkezett a Mindenki Magyarországa Mozgalmon keresztül az ellenzéki pártok kampányára, az ÁSZ büntetése pedig ennek az összegnek akár közel a duplája, 3-3,5 milliárd forint is lehet.

Az ÁSZ-jelentéstervezetére az ellenzéki pártok korábban úgy reagáltak a Telexnek, az csak fideszes pártérdekek kiszolgálása, az ellenzéki pártok totális ellehetetlenítése, az Orbán-kormány túlhatalmának további növelése, és „amíg a Fideszt és a Megafont nem büntetik meg, minden bírság hiteltelen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!