Szakképzett nevelőkkel váltaná ki a diplomás óvodapedagógusokat a kormány

2023. június 22. – 08:52

Másolás

Vágólapra másolva

Öt- és kétéves „óvodai nevelő” képzést tervez indítani a kormány a technikumokban és a szakképző iskolákban, legalábbis azon tervezet szerint, amit a Népszava szemlézett. A Kulturális és Innovációs Minisztérium tervezete alapján a szakképző iskolákban és az érettségit is adó technikumokban is el lehet végezni az ötéves óvodai nevelő képzést – az érettségivel rendelkezőknek pedig elég lenne egy kétéves képzéssel felkészülni a szakmai vizsgára.

A tervezetet június 16-án töltötték fel a kormany.hu-ra, és június 24-ig adtak időt társadalmi egyeztetésre. Igaz, erről előzetesen egyáltalán nem egyeztettek a Pedagógusok Szakszervezetével és feltehetően más szakmai szervezetekkel sem. Holott a PSZ szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint az új nevelői képzés több kérdést is felvet, hiszen eddig nem létezett ilyen munkakör vagy szakmai oktatás – óvodapedagógusként ugyanis csak felsőfokú diplomával lehet elhelyezkedni.

„Jobban mondva az 1960-as, 1970-es években volt olyan, hogy középfokú végzettséggel is lehetett óvónőként dolgozni. Nagyon úgy tűnik, hogy most ebbe az irányba megyünk vissza”

– fogalmazott Gosztonyi a Népszavának. Hozzátette, hogy egyelőre nem tudni, milyen feladatokat kaphatnak majd az újonnan kiképzett nevelők – viszont szerinte egyértelmű, hogy a kormány a pedagógushiányra próbál ilyen és ehhez hasonló félmegoldásokat találni.

Erre volt reakció a kormány részéről az is, amikor 2020-ban rendeletmódosítást hoztak arról, hogy az óvodákban csak reggel 8 és dél között legyen kötelező az óvodapedagógus jelenléte, a hátralevő időben pedig (fejlesztő vagy iskola-előkészítő foglalkozás híján) elég, ha a nevelő-oktató munkát segítők, például a dajkák, pedagógiai asszisztensek vannak jelen.

A lap megkereste a minisztériumot is, akik azt közölték, hogy az újonnan kiképzett óvodai nevelőket szakképzett nevelést segítőként lehet majd foglalkoztatni.

A magyarországi óvodai rendszer sokáig európai összevetésben is kiemelkedően jónak számított mind pedagógiai, mind szervezeti szempontból. Az elmúlt években azonban romlott az ellátás színvonala, aminek talán leglátványosabb tünete, hogy nincs elég óvodapedagógus – ami még úgyis nagy problémát okoz, hogy egyre kevesebb az óvodáskorú gyerek. Az óvodákon belüli munkaerőhiánnyal ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!