Gulyás sajnálatosnak tartja az Európai Bíróság döntését a magyar menekültügyi szabályozásról

2023. június 22. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszter sajnálatosnak tartja az Európai Bíróság döntését, miszerint uniós kötelezettséget sért a magyar menekültügyi szabályozás. Nem érti, hogy az Európai Bíróság miért ítélte jogszerűtlennek, ha a strasbourgi bíróság korábban már jogszerűnek találta.

Azt mondta, hogy bízik benne, hogy olyan egyeztetést tudnak kezdeni, aminek értelmében a korábbi szabályozáshoz tudnak visszatérni.

A magyar kormány a migráció 2015-ös megerősödésére válaszul vezette be a tranzitzónákat, de ezen a rendszeren még azelőtt változtatott, hogy az Európai Bíróság az uniós jogot sértőnek ítélte 2020 decemberében. Az akkor ideiglenesen bevezetett – de még mindig fenntartott – eljárásnál a magyar határon benyújtott menedékkérelmeket néhány kivételes esetet leszámítva csak akkor bírálják el, ha a beadó előtte a kijevi vagy belgrádi magyar nagykövetségen előzetes szándéknyilatkozatot tett, azt elfogadták, és belépési engedélyt adtak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!