Még a felét sem kapta meg Budapest annak a pénznek, ami az atlétikai vb-ért cserébe járna neki a kormánytól

2023. június 13. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

Még a felét sem kapta meg Budapest annak a pénznek, ami egy megállapodás szerint egészségügyi fejlesztésekre járna, írja a Népszava. A lap azt írja, hogy a jövő évi költségvetési törvény tervezete szerint a kormány 8,7 milliárd forintot szán 2024-ben az Egészséges Budapest Programra, ez az összeg kevesebb, mint az atlétikai stadionhoz adott fővárosi hozzájárulásért ígért 50 milliárd forint időarányosan, egy-egy évre járó 10 milliárd forint.

„Ebből a 8,7 milliárd forintból valójában semmi se jut se a fővárosi, se a kerületi önkormányzatok saját egészségügyi fejlesztéseire. Ezt a pénzt várhatóan a Budapesten található állami intézményekre költik el” – mondta a lapnak Havasi Gábor, a fővárosi önkormányzat egészségügyi tanácsnoka.

A kormány még két éve állapodott meg Karácsony Gergely főpolgármesterrel arról, hogy évi 10 milliárdos egészségügyi fejlesztési pénzért Budapest nem fogja megvétózni az atlétikai vb-t. Budapest kiadta az engedélyt a létesítményre, de a korábbi alkuban foglalt összegnek még csak egy részét kapta meg.

A stadion viszont már készül, a Telex munkatársai április végén jártak a helyszínen, az erről készült cikküket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!