A tanárokat kihagyták a kedvezményes győri parkolásból – a polgármester ígéri, bekerülnek majd ők is

2023. június 8. – 15:09

A tanárokat kihagyták a kedvezményes győri parkolásból – a polgármester ígéri, bekerülnek majd ők is
Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Áprilistól jelentősen kibővítették Győrben a fizetős parkolási övezeteket, bár azóta újabb és újabb kedvezményekkel puhítják a rendeletet. Most azokat célozták meg, akiknek a munkahelye esik az új fizetős zónába: óvónők, bölcsődei dolgozók, gyermekvédelmisek, háziorvosok jogosultak a kedvezményre. A helyi rendeletből ugyanakkor kimaradtak a tanárok. A Telex az erre vonatkozó kérdésére választ nem kapott, de a polgármester csütörtökön bejelentette: egy hónapon belül a tanárokat is beveszik a körbe.

Győr fizetős parkolózónáinak kiterjesztéséről tavaly év végén döntött a képviselő-testület, de az csak most áprilisban lépett életbe. Az emberek ekkor döbbentek rá, hogy a városban többszörösére nő így a fizetős zónák területe; a parkolás mostantól nekik (is) húsba vágó kérdéssé válik. A III-as körzet kiterjesztése leginkább a lakótelepeket érinti.

Az érintett városrészekben lakóknak az éves parkolóbérlet megoldást jelenthet, 12 ezer forintot, tehát méltányos összeget kell fizetni érte. A gond az elején az volt, hogy ez a bérlet családonként csak egy autóra járt, a második, esetleg harmadik jármű után ennek már a többszörösét kellett fizetni; ráadásul csak a győriek (állandó lakcímmel rendelkezők) válthatták ki, az ideiglenes lakcímmel rendelkezők nem.

Dézsi Csaba András polgármester az önkormányzati lapban azzal indokolta a zónák kiterjesztését, hogy a felszíni parkolók megteltek, a zöld területeken már nem tudnak és nem is akarnak parkolókat létesíteni. Dézsi szerint sajnos az sem ritka jelenség, hogy az ingyenes parkolókat valamiféle lerakatnak használják az emberek, előfordul, hogy a kocsik több héten át állnak egy helyen. Az sem ritka, hogy reggel bemegy autóval valaki vidékről dolgozni Győrbe, és ott hagyja a kocsit a nem fizető parkolók egyikében.

„Ez komoly feszültséget szül, hiszen a helybeliek nem találnak szabad parkolót, körözni kell nekik, keresgélni utcáról utcára. Teljesen megértem, ha ez ellen szót emelnek” – mondta a polgármester az önkormányzati lapnak. Dézsi Csaba András ezután többször elmondta, hogy maguk a helyiek is szorgalmazták, hogy legyenek fizetősek a parkolók, mert akkor meg tudnak majd állni.

A felzúdulás azonban nagy volt, így az elmúlt két hónapban folyamatosan enyhítettek a rendeleten. Vehetnek már kedvezményes bérletet több autó után a győriek, április legvégén pedig azt is bejelentette Dézsi Csaba András, hogy hamarosan bevezetik a „Szívügyünk Győr” bérletet. Ez egyébként az a szlogen, amelyet a polgármester a választási kampányában vezetett be, később pedig a szentiváni civilek miatt levédetett.

A sárgán jelzett részek az új fizetős övezetek – Forrás: Győr-Szol Zrt.
A sárgán jelzett részek az új fizetős övezetek – Forrás: Győr-Szol Zrt.

Amikor erről először nyilatkozott a már említett önkormányzati médiában, akkor a kedvezményezetti körben az önkormányzati óvodák, bölcsődék dolgozói, a háziorvosok, fogorvosok, a mellettük dolgozó asszisztensek, adminisztrátorok és védőnők, a nem önkormányzati fenntartású oktatási, nevelési, gyermekvédelmi, gyermekjóléti vagy szociális intézmények dolgozói szerepeltek. Ők a bérlettel az intézmények főbejáratától számított 200 méteren belül havi ezer forintért parkolhatnak a munkanapokon.

A tét nem kicsi, a III-as parkolási körzetben ugyanis 126 000 forint az éves bérlet azoknak, akik ott dolgoznak. Ehelyett 12 ezer forintot kell fizetniük a kedvezményezetteknek.

A május 23-i közgyűlésen a győri képviselő-testület áldását adta az új bérleti konstrukcióra, a rendeletben azonban nem szerepeltek az oktatási intézményekben dolgozók:

Az elfogadott rendelet az "oktatási intézmény" nélkül. A (2)-es pontban kellene lennie.
Az elfogadott rendelet az "oktatási intézmény" nélkül. A (2)-es pontban kellene lennie.

Ezt egy tanár a minap szóvá is tette a Facebook-bejegyzésében. A lényeg az volt, hogy június elseje után megpróbált bérletet vásárolni, de közölték vele: neki nem tudnak adni.

Ezután kereste meg a Telex a rendeletet alkotó polgármesteri hivatalt. A jegyzőtől azt kérdeztük, miért maradtak ki a rendeletből a pedagógusok, és van-e esély arra, hogy utólag bekerüljenek?

A kérdés hétfőn landolt az asztalukon, csütörtökig visszajelzés nem érkezett, de kéthetente ezen a napon „vizitel” a városi rádióban a polgármester (Polgármesteri Vizit a műsor címe), és itt szóba hozta a tanárokat.

Nehéz nem összefüggést látni az elküldött kérdéseink és a bejelentés között, de annál fontosabb, hogy Dézsi Csaba András elismerte, hogy a tanárok kimaradtak, de ezt a hiányosságot pótolják: „a következő közgyűlésen napirendre kerül, egy hónapon belül ők is vásárolhatnak a bérletből. Elnézést érte.”

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!