A szívhangrendelet nem állította meg az abortuszok számának növekedését

2023. június 5. – 13:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az úgynevezett szívhangrendelet szeptemberi elfogadása óta nem csökkent az elvetetett magzatok száma Magyarországon, épp ellenkezőleg: négy egymást követő hónapban emelkedett a terhességmegszakítások száma, derül ki a Válasz Online cikkéből. A lap a statisztikai hivatal országos és az egészségbiztosító kórházi adatait elemezve megállapította: hat megyében a 15 százalékot is elérte vagy meghaladta a növekedés.

A Válasz Online munkatársa több olyan fővárosi nővel is beszélt, aki magánklinikán szakíttatta meg a terhességét több százezer forintért. Egy fővárosi egyetemista azt mondta, a procedúra bürokratikus része annyira elnyúlt, hogy féltek, ha még a beavatkozásra is várniuk kell egy közkórházban, esetleg kicsúsznak az időből. Az ő adata azonban nem szerepel a kimutatásban.

A kormány tavaly szeptemberben egyik napról a másikra, bármiféle társadalmi vita vagy szakmai egyeztetés nélkül szigorított az abortusz hazai szabályozásán. Ennek értelmében ezentúl a terhességmegszakításra jelentkező nőknek igazolniuk kell, hogy „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta” nekik az orvosuk. Az általunk megkérdezett szakértők szerint nem egyértelmű, hogyan kell értelmezni a rendeletet.

A nők tapasztalatai nem egyöntetűek: van, akinek óriási trauma a terhességmegszakítás, másoknak egy epizód az életében. Az okai is nagyon különbözőek lehetnek, de egy biztos: az abortusz nem politikai tett, hanem egyéni élethelyzetekből fakadó döntés. Ebben a cikkben hét nő mesélte el a történetét a Telexnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!