Sokkoló jelentés: a fővárosban a Gálvölgyi-féle esetek alig egynegyedében ér ki 15 perc alatt a mentő

2023. június 5. – 07:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A P1-es kategóriába sorolt, azonnali ellátásra szoruló betegekhez országszerte átlagosan az esetek 78 százalékában értek ki a mentők 15 percen belül – írta a Népszava az alapján a jelentés alapján, amelyet az Országos Mentőszolgálat készített Pintér Sándor belügyminiszter utasítására. A miniszter az úgynevezett Gálvölgyi-ügy nyomán rendelte el a belső vizsgálatot, amelynek részeként a segélyhívások kezelésről is adatokat kért.

Ezekből kiderül: a P1-es riasztások esetében jól teljesítenek a mentők, de a P2-es esetekben az ország egyes részein komoly elmaradások vannak. Az adatok azt is eláruljuk, hogy akár P1-es, akár P2-es riasztásról van szó, a fővárosban élők esélyei a legrosszabbak közé tartoznak.

A hívástól a beteghez érkezésig 15 percen belüli kiérkezések aránya a megyeszékhelyeken jónak mondható. A jelentés szerint a vizsgált időszakban 11 nagyvárosban minden P1-es esetben 15 percen belül a helyszínen voltak a mentők, 9-ben viszont csak 80-95 százalékban tudták ezt teljesíteni, ez utóbbiakon belül Budapesten, Debrecenben, Miskolcon és Veszprémben különösen rossz a helyzet.

Ha valaki a tünetei alapján a P2-be kerül, mint történt ez a nehéz lélegzésre panaszkodó Gálvölgyi Jánossal is, akkor a fővárosban az ilyen sürgős hívások alig negyedében ér ki a mentő 15 percen belül, itt átlagosan 36 perc telik el, mire megérkezhet a segítség. Miskolcon sem túl jó a helyzet, ott az esetek alig több mint felében jutnak a 15 perces normaidőn belül segítséghez a bajban lévők.

A megyei adatok arról árulkodnak, hogy a Pest megyében élők esélyei a legrosszabbak mind a P1, mind a P2 hívásoknál. Ide már csak az esetek alig kétharmadában (63,9 százalékban) ér ki 15 percen belül a rohamkocsi. Ha pedig valakinek „csak” P2-be sorolt azonnali ellátásra volt szüksége, akkor alig harmaduk (31 százalékuk) kapott a vizsgált időszak alatt segítséget negyedórán belül. A jelentésből az is kiderül, hogy amíg a fővárosban és Pest vármegyében 100 ezer lakosra 5 mentőautó jut, addig az ország többi területén közel kétszer annyi.

Frissítés 19:06: Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a P1 és P2 rövidítések nem az ellátáshoz szükséges mentőegység szintjét, hanem sürgősségi szinteket jelölnek. Mint írták:

  • „A P1 sürgősségi szintű esetek jelentik a közvetlen életveszélyt, ahol azonnali mentő riasztásra van szükség, ilyenkor a mentésirányító a mentőegység szintjétől függetlenül a legközelebbi mentőegységet riasztja és folyamatos telefonkapcsolatban segíti a bejelentőt a mentő megérkezéséig. Erre példa lehet gyermek elgázolása, karambol, újraélesztés, szívinfarktus, légúti elzáródás, eszméletlen állapot, erős vérzés, tűzeset, robbanás sérültje vagy megindult szülés. Az ilyen esetekben a mentők jelenleg átlagosan 9,32 perc alatt érkeznek a helyszínre Magyarországon.”
  • „A P2 sürgősségi szintű eseteknél nincs közvetlen életveszély, így nem indokolt az azonnali mentőriasztás. Erre példa lehet egy enyhébb rosszullét életveszélyre utaló tünetek nélkül, csonttörés gyanúja stabil általános állapottal, sebzés komoly vérzés nélkül vagy órák, napok óta fennálló panaszok hirtelen állapotváltozás nélkül. Az ilyen esetekben a mentők átlagosan 20,6 perc alatt érkeznek helyszínre az ország területén.”

A mentőszolgálat szerint valótlan az az állítás, hogy egyre több orvos és mentőtiszt hiányozna a rendrszerből. Azt is írták: „az orvos, mentőtiszt álláshelyek száma az Országos Mentőszolgálatnál 898, az orvos, mentőtiszt munkakörökben jelenleg foglalkoztatottak száma az Országos Mentőszolgálatnál 951, vagyis a betöltöttség 105,9 százalékos”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!