Rendesen meghamisította egy sztrájkoló tanár szavait a közmédia

2023. június 5. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Meghamisította a közmédia egy sztrájkoló pedagógus nyilatkozatát – írja a 444.hu. A lapot egy hajdúsámsoni tanár, Borsos Tamás kereste meg, akinek a szavait egészen más kontextusban mutatta be a közmédia híradója még tavaly január 31-én, mint ahogyan azok valóban elhangoztak.

A tanár a debreceni önkormányzati fenntartású tévének nyilatkozott, amikor iskolájában húsz pedagógus részt vett az országos figyelmeztető sztrájkban. A méltánytalan fizetésről beszélt, arról, hogy „gondolkodunk külföldben”, hogy a kinn tanító ismerőseik „jóval a többszörösét keresik az itthoni fizetésnek. Ez nagyon bosszant és frusztrál bennünket.”

A Debreceni Televízió mint önkormányzati csatorna nyersanyagait az MTVA rendszeresen használja országosan is közérdeklődésre számot tartó riportokhoz, írja a 444. Ez történt most is, de a felvételt a közmédia nemcsak egészen más kontextusba helyezte, hanem egyenesen úgy vágta meg, hogy Borsos szavai mást jelentsenek.

Ez került ugyanis az adásba a nyilatkozatából: „most van egy egzisztenciánk. Mi pedagógusok, így együtt, nem panaszkodunk olyan szinten a fizetésre, mert így boldogulunk, a hiteleinket tudjuk fizetni, a gyermekeinket el kell látni, nem kell félnünk a holnaptól.”

Borsos Tamás 444-nek adott nyilatkozatából kiderül: a tanár többes szám első személyben beszélt, nem általában a pedagógusokra utalt, ahogy ez a kivágott félmondat sejteti, hanem arra, hogy mivel szintén pedagógus felesége is dolgozik, így legalább nélkülözniük nem kell. Az M1 híradója így egyértelműen azt a hamis látszatot igyekszik kelteni, mintha Borsos Tamás elégedett lenne a fizetésével, miután levágták azt a részt, ahol elmondja, hogy nem az.

„Azt is elmondtam, hogy az emberi méltóságunkat sérti a jelen helyzet, és gyakran megalázó helyzetben érezzük magunkat a gyerekeink és a szüleink előtt. A kérdések erőltetettek voltak, próbálták a sztrájkba belekeverni a pártpolitikát” – nyilatkozta Borsos a lapnak. A 444 megkérdezte az MTVA sajtóosztályát, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ. Május végén szintén a 444 azt mutatta be, hogy az M1 riportere addig kérdezgetett a Lánchídról, míg el nem hangzik a nekik megfelelő, a kormányzati narratívába illeszkedő válasz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!