Akkugyártáshoz használt, magzatkárosító anyagot fedeztek fel a győri talajvízben

2023. június 5. – 18:11

Másolás

Vágólapra másolva

Oldószerként használt, magzatkárosító anyagot találtak a talajvízben Győrszentiván térségében – erről először a Hvg.hu írt a Szentiváni Öko Szeglet Egyesület közleménye alapján.

A talajvíz vizsgálatát a Szívügyünk Szentiván kezdeményezte, az eredmények alapján pedig kimutatták egy akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószer, az N-metil-2-pirrolidon (NMP) jelenlétét.

A vegyület megjelenése természetes okokkal nem magyarázható, az anyagot pedig általában oldószerként használják különféle iparágakban, például a petrolkémiai és felületkezelési technológiák során, illetve a gyógyszeriparban.

Egészségügyi hatása pedig a civilek szerint „a bőr- és szemirritáción túl a kimutatott reprodukciós toxicitásig terjed”, azaz magzatkárosító hatása lehet.

Az anyag koncentrációja a márciusi mérés idején Győr-Győrszentivánon 2 és 10 μg/l érték között volt a talajvízben. A lap arról ír, hogy a vegyszert kimutatták már a gödi akkumulátorgyárnál is, a győri vízbe került NMP nyomai pedig a már meglévő távolabbi ipari parkhoz vezetnek.

Traktorokkal vonultak fel márciusban helyiek Győrben az akkumulátorgyár ellen – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Traktorokkal vonultak fel márciusban helyiek Győrben az akkumulátorgyár ellen – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Szintén fontos alapanyaga az akkumulátorgyártásnak a lítium, aminek a jelenlétét szintén kimutatták Győr környékén 262 és 614 μg/l között. Azonban a lítium az NMP-vel ellentétben természetes módon is előfordulhat a talajvízben, megengedhető mértékére pedig nincs előírás.

Igaz, a most mért győri érték sokszorosa a 2016-2018 között mért országos átlagnak, ami 9,8 μg/l volt.

A civilek szerint célszerű lenne kivizsgálni a lítium és az NMP jelenlétének okait a győri talajvízben, összekötve egy humánegészségügyi kockázatelemzéssel. Emellett 2-3 állandó talajvízfigyelő kutat létesítenének a lakóövezet és az ipari park közé.

Az NMP jelenléte miatt a Szentiváni Öko Szeglet közérdekű adatigénylést is benyújtott a kormányhivatalhoz, hogy megtudja, mely cégek használják az ipari parkban ezt a magzatkárosító oldószert.

Az ügy azért fontos, mert a helyiek azt feltételezik, hogy Győrszentiván közvetlen szomszédságában azért minősítettek nemrég 400 hektár szántóföldet ipari területté, hogy oda is felhúzzanak egy akkugyárat. Erről a Telex győri tudósítói is beszámoltak korábban.

Hétfőn egyébként az LMP is megszólalt az ügyben: a párt a parlament fenntartható fejlődés bizottsága elé vinné az ügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!