Bencsik András szerint a magyar katonák rossz oldalon állnak Koszovóban

2023. június 5. – 08:53

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt kell mondanunk, hogy a magyar katonák jelen pillanatban a rossz oldalon állnak” – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír tv Sajtóklub című, vasárnap sugárzott műsorában, mondatait a Népszava idézte. A Koszovóban kialakult etnikai feszültség volt az egyik téma.

Azt mondta, hogy sajnálja a katonákat, mivel parancsra cselekednek, és megjegyezte, hogy párszor megtörtént a magyar történelemben, hogy kényszerből Magyarország egy rossz ügy mellé állt oda, mivel „az erősebb hatalom” belesodorta. Éppen ezért ez egy hatalmas próbatétel Magyarország számára.

„Van-e módja Magyarországnak azt mondani, hogy ebben a disznóságban nem veszünk részt?” – tette fel a kérdést Bencsik András.

Egy héttel korábban az Európai Unióból való kifarolásra utalgatott, akkor úgy fogalmazott, hogy „tényleg az ember fölveti a kérdést, hogy meddig tart még az Európai Unió és hogy nem kéne-e lassan fölkészülnünk az Európai Unió utáni életre – mert ezekkel a szörnyetegekkel akarunk a továbbiakban is együtt élni?”

Az észak-koszovói szerbek és a KFOR múlt heti összecsapása részben az EU kudarca, de a magyar kormányé is, amely gyakran különutas külpolitikája miatt egyre kevesebb barátot tud felmutatni, így kénytelen lenyelni, ha az egyik ilyen szövetséges – ahogyan most Szerbia tudtával – magyar békefenntartókat ér támadás. Cikkünk a témában>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!