Alföldi Róberttől is bocsánatot kért az Origo, miután három cikkben is hazudtak róla

2023. június 5. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ért véget a Fideszhez közeli média helyreigazítási hulláma, a hétvégén Alföldi Róbert színész-rendezőtől kellett bocsánatot kérnie az Origónak. „A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint az ORIGO internetes sajtóterméket megjelentető Mediaworks Hungary Zrt. többszörösen megsértette Alföldi Róbert jóhírnévhez való jogát” – posztolta az ítéletet a színész-rendező még április közepén, a helyreigazítás viszont csak a hétvégén jelent meg a portálon.

Ahogy arról korábban írtunk, az Origónak három cikk miatt is bocsánatot kellett kérnie Alfölditől, ezek alapvetően három témakörben íródtak:

  • Alföldi titokban Karácsony Gergellyel és Gyurcsány Ferenccel tárgyalt a Színművészeti Egyetemről.
  • Az általa rendezett Mefisztó című darabot érdeklődés hiányában vette le műsoráról a Vígszínház.
  • Gyanús körülmények között nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójának.

„Cikkeinkben valótlan tényeket közöltünk, továbbá a való tényeket hamis színben tüntettük fel” – írta a helyreigazításban az Origo. A per két éve indult, első fokon a bíróság szintén Alföldinek adott igazat tavaly júniusban. Viszont az elsőfokú döntéshez képest felére, 800 ezer forintra csökkentette a bíróság a színésznek fizetendő sérelemdíj összegét.

Május végén írtunk arról, hogy az Origónak bocsánatot kellett kérnie Donáth Annától, miközben a TV2 Tényekben Andor Éva 40 másodpercig sorolta, hogy korábban valótlanságokat terjesztettek Juhász Péterről. Az ilyen esetek elkerülése miatt fogadta el nemrég a kormány azt a törvénytervezetet, amelynek köszönhetően a jövőben a NER-média propagandistái sokkal szabadabban rágalmazhatnak bárkit, igazán komoly következmények nélkül.

Alföldi Róbert decemberben adott interjút a Telexnek, ezt a linkre kattintva tudja elolvasni újra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!