Átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól

2023. június 2. – 18:14

Másolás

Vágólapra másolva

Július elsejétől átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, írta meg az Infostart. A témáról elsőként a Népszava írt pár nappal ezelőtt itt és itt.

„A jelenlegi széttöredezett, nagyon sokszereplős helyett egységes munkáltatói háttér jön létre. Ezenkívül június elsejétől él az a törvénymódosítás, amely a védőnői szakmai irányítást különválasztja a védőnői szakfelügyelettől, és a szakmai irányítás is az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz innentől” – mondta az InfoRádióban Bábiné Szottfried Gabriella, az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese.

Folyamatban van az önkormányzatokkal az együttműködések megkötése, ami mindenhol az irányító vármegyei kórház feladata, az önkormányzatokkal már fel is vették a kapcsolatot. Az önkormányzatok a szükséges ingó- és ingatlanvagyont ingyenes használatba adják a védőnői feladatellátáshoz, a védőnői ellátás pedig helyben marad, tehát nem kerülnek be a védőnők fizikálisan az adott vármegyei kórházba, mert ugyanaz lesz a körzetük, a gondozotti létszámuk, ugyanazokat a feladatokat látják el magasabb szakmai színvonalon.

Egyes önkormányzatok nagy energiákat fektettek abba, hogy jól működő védőnői szolgáltatást nyújthassanak: szolgálati lakást, különféle juttatásokat ajánlottak, de az egészségügyi törvény módosításával nyár közepén kikerülnek a védőnők az önkormányzatok fennhatósága alól.

A kormány részéről az önkormányzatok tehermentesítésének mondott változásnak nem mindenhol örülnek, és a tekintetben is vannak kételyek, hogy az egységes bérezéssel biztosan jobb lesz-e a védőnőknek. Az, hogy az új rendszer pontosan hogy is fog kinézni, egyelőre még az érintetteknek sem tiszta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!