Vidékre is terjeszkedik a Marriott, Balatonfüreden építenek szállodakomplexumot

2023. június 2. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket – közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden, írja az MTI.

Szepesi arról beszélt, hogy a területen a 102 szobás ötcsillagos szálloda mellett, a balatonfüredi BalaPort projektben 200 férőhelyes mélygarázs, 4 étterem és 24 luxus apartman is épül, valamint a kikötői infrastruktúrát is fejlesztik.

A Balaport oldala szerint a projektre előzetesen a Marriott szállodacsoport és a Le Méridien márkájával írtak alá szerződést. A Marriott csoportnak ez lesz az első vidéki szállodája: a szállodalánc egyébként az, amelyik például idén egy szintén nagy luxushotelszállóra írt alá papírt egy, a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó céggel: ez a hotel például Horvátországban épül. A szállodalánc egyik hoteljének brandingjén még 2021-ben pedig Orbán Ráhel dolgozott, Tiborcz cégének leányvállalatánál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!