A Pénzügyminisztérium szerint nem indokolt az évközi nyugdíjemelés

2023. május 26. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása – mondta a Népszavának Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnöke.

Juhász április 17-én küldött levelet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Ebben a magas infláció miatt évközi kiegészítő emelést sürgetett, azt, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább 3 százalékkal. A szakértő a levelében azt is részletezte, hogy indokolt lenne további 1,2, és 0,3, vagyis az idei 3 százalékkal számolva összesen 4,5 százalékos emelés is.

Juhász a levélben azt is kérte, hogy főleg az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt a 150 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kaphassanak egy egyszeri támogatást.

Levelére a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkárától, Banai Péter Benőtől érkezett válasz. Banai azt írta:

a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok kérését.

Az államtitkár kifejtette, hogy a kormány fontosnak tartja a nyugdíjak reálértékének megőrzését, és rámutatott, hogy 2010-től 2023-ig 90 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke. Juhász szerint viszont nem a nominális, hanem a vásárlóérték számít, ami pedig nemhogy nőtt, hanem csökkent.

Juhász az elutasító válasz után személyes találkozót kért a minisztériumtól. A Népszavának kifejtette, elengedhetetlennek tartja a 2023-ra tervezett 15 százalékos inflációhoz igazított nyugdíjemelés felülvizsgálatát.

Ahogy arról korábban írtunk, a kormány továbbra is kitart azon várakozása mellett, hogy az idén 15 százalék lesz az átlagos infláció. Ezt az előrejelzést már a legtöbb elemzőház alacsonynak, túlságosan optimistának tartja, inkább a 20 százalékhoz közelebbi szintet tartja reálisnak. A kormány azzal számol, hogy 2024-ben viszont már csak 6 százalék lesz az átlagos infláció, vagyis a nyugdíjasok is ekkora emelésben részesülhetnek jövőre január elsején. Juhász a Népszavának ezzel kapcsolatban azt mondta: ez olyan messze van még, hogy felelősen bírálni és támogatni sem lehet ezt az álláspontot. Emlékeztetett, hogy tavaly 5 százalékos inflációról, így ehhez mért nyugdíjemelésről volt szó ebben az időben, végül 15 lett belőle.

A Brüsszelnek május elején küldött megállapításokban a kormány is elismerte, hogy riasztó mértékben nőhet a nyugdíjkassza hiánya. Ennek a fő oka az öregedő társadalom és a nyugdíjasok növekvő aránya az aktívakkal szemben. Juhász szerint 2015 óta tízszeresére, 30 ezerről 300 ezerre nőtt azon nyugdíjasok száma, akik a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe csúsztak.

A csütörtöki kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter ismét kijelentette, hogy a kormány megőrzi a nyugdíjak értékét, tehát inflációkövető emelésre lehet számítani 2024-ben is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!