Épp lomtalanítás volt, amikor vasvillával támadtak a Google Street View autójára

2023. május 25. – 06:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk elment Balatonőszödre, hogy megkeresse azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt vasvillával támadt a Google utcaképeket készítő autójára, mert nem tetszett neki, hogy a kocsi a környéket fényképezte.

Az illető nem akart nyilatkozni a lapnak, de a település polgármesterével tudtak beszélni. Antal János azt mondta, nem hiányzott ez az eset a község hírnevének, nem tudja, hogy mindez elkerülhető lett volna-e. „Ha esetleg kaptunk volna egy értesítést, tudtuk volna figyelmeztetni a lakosságot, hogy ne lepődjön meg senki, ha kamerázzák a környéket. Mindenesetre a választott megoldással nem tudunk egyetérteni. Ráadásul az autó éppen a lomtalanítás napján érkezett, minden tele volt szeméttel. Ha ez a kép jelenik meg rólunk, az még inkább súlyosbítja a dolgot” – csóválta a fejét.

Május 22-én 11 óra körül Balatonőszöd belterületén egy férfi sérelmezte, hogy egy utcaképet engedéllyel rögzítő kamerás autó felvételeket készített a környékről.

Az autó vezetőjét félreállította, ingerülten kérdőre vonta, majd a nála lévő vasvillával megrongálta a kamerarendszert, ami működésképtelenné vált.

A Google autó sofőrje ezután értesítette a rendőröket, akik az agresszív férfit rövidesen elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók az 51 éves balatonőszödi férfit rongálás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Március elején írtunk arról, hogy tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Street View autói. Az idei bejárásnak az a fő célja, hogy frissítsék a városokról és az azokat összekötő utakról készített fotókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!