Lázár János szerint a német vasutasokból hiányzó jó szándék miatt nem engedték be Németországba a MÁV vonatát

2023. május 24. – 19:46

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár János építési és beruházási miniszter szerint a német vasutasokból hiányzó jó szándék miatt nem engedték be Németországba a MÁV-Start által üzemeltetett Hungária EuroCity vonatot május elején – írta a Hvg.hu.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn személyzete a nem megfelelő műszaki állapot miatt elutasította a szerelvény átvételét, emiatt a Budapestről Hamburgba tartó vonat körülbelül 350 utassal a fedélzetén a német–cseh határon ragadt.

Az esetről Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője írásbeli kérdéseket tett fel Lázár János építési és beruházási miniszternek. Többek között azt akarta megtudni, hogyan fordulhatott elő, hogy a vonat nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről, és hogy a miniszter mit üzen a határon leszállított utasoknak.

Válaszának elején Lázár János a történtekről elsőként beszámoló lapot kritizálta, amely állítása szerint a cikk megjelenése előtt nem kereste meg a MÁV-ot. Szerinte „ez az eljárás egyszerre volt tisztességtelen az olvasókkal, a MÁV–Volán-csoport utasaival és munkatársaival szemben, amelyet a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében visszautasítok” – írta.

Lázár szerint a vonat Budapestről az elvárt állapotban, az előírások szerint elvégzett műszaki vizsgálat és tisztítás után indult el. „Menet közben a társvasúti dolgozók észlelték, hogy 1, azaz egy darab kocsiban műszaki hiba lépett fel. A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető, az csupán az út során jelentkezett” – írta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen az utasoknak, Lázár így válaszolt: „Azt üzenem nekik, hogy bocsássanak meg az indokolatlan döntést meghozó német vasutasnak és azoknak a magyar újságíróknak és politikusoknak is, akik az ő balszerencséjükből próbálnak most politikai ügyet csinálni.”

„A váratlan műszaki meghibásodások esetére nemcsak írott szabályok állnak rendelkezésre, hanem a józan ész és a szokásjog is. Ezek alapján mindössze a hibás jármű kerül kisorozásra (a forgalomból való kivonásra), nem pedig az egész szerelvény.

Az esetet követően megkerestük a társvasutakat is, az eset kivizsgálása még jelenleg is zajlik, de az már megállapítható, hogy a jármű műszaki hibája ebben az esetben sem alapozta meg a teljes szerelvény kisorozását”

– írta, és hozzátette, hogy saját hatáskörben elrendelte a teljes utazásra szóló menetdíj visszatérítését az utasoknak, annak ellenére is, hogy a magyar, a szlovák és a cseh útszakaszra eső teljesítés megtörtént a MÁV részéről.

„Összefoglalóan tehát elmondható, hogy az utasokat megkímélő, az utasbiztonságból ugyanakkor jottányit sem engedő megoldáshoz mindössze egy dolog kellett volna: jó szándék. Ez azonban az adott helyzetben éppúgy hiányzott a németországi illetékesekből, ahogyan hiányzik a baloldali sajtótermékek és pártok képviselőiből, akik előbb akarták elhinni és – ami rosszabb – elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy a magyar államvasutak szerelvénye nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak, mint azt, hogy esetleg vele szemben történt igazságtalanság” – zárta válaszlevelét Lázár János.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!