A DK és Baranyi Krisztina nem szavazta meg Karácsony javaslatát a lámpaoszlopos reklámhelyek leosztásáról

2023. május 24. – 17:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meglepő módon a Fővárosi Közgyűlés nem támogatta a városvezetés azon javaslatát, hogy nyilvánítsák érvényessé és eredményessé a közúti lámpaoszlopokon lévő reklámhelyek használatára április elején kiírt pályázatot – írja a Népszava.

Az oszlopok reklámcélú és egyéb hasznosítására kiírt tenderre csupán két ajánlat érkezett, az egyik az oszlopokon lévő „elefántfülekre”, a másik pedig az egyéb reklámhordozókra vonatkozott. Az elképzelések szerint a Fővárosi Önkormányzat a nyílt, kétfordulós pályázat második részében liciten srófolta volna feljebb az árat, de mivel mindkét részfeladatra csak egy-egy jelentkező akadt, ez elmaradt.

A szerdai közgyűlésen Baranyi Krisztina, a IX. kerület független polgármestere ügyrendi felszólalásban kérte a pályázat eredménytelenné nyilvánítását. Egyrészt életszerűtlennek tartotta, hogy a két részfeladat kapcsán csak egy-egy pályázó szállt versenybe, másrészt problémásnak találta a jelentkező cégeket, az ESMA Zrt.-t és a SYS IT Network Zrt.-t.

Baranyi különösen ez utóbbi céget kifogásolta, amely annak a SYS IT Services Kft.-nek a jogutódja, amelyet számlagyár működtetésével és négymilliárd forintnyi károkozással vádolnak, a korábbi vezetői pedig még mindig letartóztatásban vannak. „Ne engedjünk be egy ilyen terhelt céget a BKV informatikai üzemeltetése mellett egy másik területre is” – mondta Baranyi.

A ferencvárosi polgármester ügyrendi javaslatát a közgyűlés nem tudta elfogadni, mert Baranyi nem nyújtotta be írásban, de az ezután kétszer is megtartott szavazás szürreális végeredményt hozott. A megismételt szavazáson Karácsony Gergely főpolgármester, mint előterjesztő mellett a kilenc fideszes képviselő, a Momentum és az MSZP képviselői támogatták a javaslatot, vagyis a szerződéskötést. Ezzel szemben Baranyi Krisztina és a hat DK-s polgármester elutasították a javaslatot, a DK-s Szaniszló Sándor pedig tartózkodott. A többi kormánypárti képviselő nem szavazott. A határozati javaslatot így a közgyűlés nem fogadta el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!