Zsarolóvírusos támadás ért egy ismert hazai informatikai céget

2023. május 19. – 15:44

Másolás

Vágólapra másolva

Lapunk megkeresésére a Libra Szoftver Zrt. vezetője elmondta, hogy valóban támadást észleltek, a zsarolóknak nem fizettek, de meg tudták védeni a saját rendszerüket és az ügyfelek adatait.

A Telex.hu olvasói jelzést kapott arról, hogy a Libra Szoftver Zrt.-t állítólag zsarolóvírus-támadás érte, olvasónk felvetette, hogy mivel a cég érzékeny ügyféladatokat, például bérszámfejtési információkat kezel, kerülhettek-e veszélybe ilyen információk.

Faur Kálmán, a Libra Szoftver Zrt. elnök-vezérigazgatója válaszolt a megkeresésünkre. Kezdjük a legfontosabb mondatával:

„Alaptalan a félelem, hogy érzékeny személyes adat a mi rendszereinkből illetéktelen kezekbe került.”

Megjegyezte, hogy az érzékeny adatok felhőbe költözésével párhuzamosan a kibertámadások száma és szofisztikáltságuk mértéke is folyamatosan nő.

A vállalatok informatikai biztonsága ilyen körülmények mellett tisztán informatikai kérdésből először számottevő gazdasági kérdéssé, mára pedig mindennapos közéleti témává vált: globális pénzügyi szolgáltatók, telekommunikációs vállalatok és közösségimédia-cégek sokmilliós ügyfélkörének, felhasználóinak adatai szivárogtak ki.

A most megtámadott informatikai cég vezetője kérdéseinkre elmondta, hogy 2023. április 23-án hajnalban történt az eset, de: „Sem az ügyfeleink, sem a saját adataink tekintetében nem történt sem adatlopás, sem adatszivárgás, sem adatvesztés. Nem azért nem történt ilyen, mert »váltságdíjat« fizettünk volna a zsarolóknak, hanem azért, mert a rendszereink és az adatbázisok sértetlenek maradtak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!