A kormány kék plakátjaira hajazó tájékoztatót kell kitenniük az üzleteknek a kötelező akciókról

2023. május 19. – 22:59

Másolás

Vágólapra másolva

Kötelező akciózást írt elő a kiskereskedelmi üzleteknek a kormány az infláció letörése érdekében. Az akciózás részletei már május elején megjelentek, és péntek estére megszületett az a rendelet is, amely előírja, hogy milyen módon kell tájékoztatni a vásárlókat a kedvezményes árú termékekről.

Az üzleteknek a vásárlók által használható összes bejáratnál ki kell tenniük az akciós termékekről szóló táblát, amely formai követelményeit, arculati elemeit és szövegét rendeletileg határozták meg. Mint látható, a kormány kék plakátjai köszönnek vissza mostantól a boltokban:

Forrás: Magyar Közlöny
Forrás: Magyar Közlöny

„A kormány a magyar családok védelmében inflációellenes intézkedésekről döntött” – egyebek mellett ez olvasható nagy betűkkel a plakáton. Ha valaki nem teszi ki a szükséges felületekre a tájékoztatót, 1 millió forintos bírságot is kaphat.

A hipermarketeknek és a szupermarketeknek, valamint a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltoknak „az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű”, de legalább A3-as (297×420 milliméter) nagyságú táblát kell kitenniük. A 200 négyzetméternél kisebb alapterületű boltoknak elég az A4-es méretű (210×297 milliméter) plakát is.

Azt is előírták, hogy a webshopoknak és az internetes csomagküldőknek már a honlap nyitó felületén közzé kell tenniük jól látható méretben a fenti tájékoztatót.

Június 1-jétől húsz meghatározott termékkategória egy-egy szabadon választott termékét a kötelező akciózást megelőző harminc napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal alacsonyabb áron kell értékesíteniük az üzleteknek. A fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi majd, hogy betartják-e az üzletek az előírásokat. 500 ezer és 3 millió forint közötti bírságra számíthat, aki megszegi a szabályokat. A rendelet további részleteiről itt írtunk.

A kormány az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható az a folyamat, ami szerintük túlárazásnak és a spekulációnak minősül, és így már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!