Jogerősen húsz év fegyházra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját
2023. május 17. – 16:27
Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán. A táblabíróság honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül: megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusban első fokon hozott ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
A honlapon közzétett ítélet szerint a férfi 2017 őszén megtudta, hogy a nő a megtakarított pénzét a lakásában tartja, elhatározta, hogy akár erőszakos úton is megszerzi tőle. Találkozót beszéltek meg, miután a mobilján rákeresett a „bódító szer, bódító szerek” kifejezésekre.
Amikor este találkoztak, a bántalmazása következtében a nő meghalt. Szembesülve tettével, a férfi elhatározta, hogy azt a látszatot fogja kelteni, hogy a nő elutazott. Magához vette az okmányait, bőröndbe pakolta néhány ruhadarabját, és a lakáskulcsát is elvette. A nő dolgait az autóba tette, a holttestet a csomagtartóba tette, majd felvett egy utast, és Siófokra ment. Másnap reggel Szalkszetmártonra a régi kompátkelőhöz hajtott, és a holttestet a Dunába dobta – ismertették a bűntett körülményeit.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbezett – emlékeztet közleményében az ítélőtábla.
A Fővárosi Ítélőtábla, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást némileg kiegészítve, helyesbítve szintén azt állapította meg, hogy a nő 2017. november 20-án az esti órákban meghalt, halálát pedig B. László okozta.
Az ítélőtábla szerint a bizonyítékokból kétséget kizáróan az következik, hogy a nőt a vádlott ölte meg, és a törvényszék helyesen minősítette a cselekményt nyereségvágyból elkövetett emberölésnek. A táblabíróság azonban túlzottan súlyosnak találta az életfogytig tartó szabadságvesztést, és elsősorban a vádlott büntetlen előéletére tekintettel jogerősen a kiszabható legmagasabb határozott tartamú fegyházbüntetésre ítélte a férfit – írja az MTI.