Pintér Sándor is vizsgálatot indított a mentőknél a Gálvölgyi-ügy miatt

2023. május 13. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot rendelt el a mentőszolgálatnál Pintér Sándor belügyminiszter, miután Gálvölgyi János szerdai rosszulléte után a mentők késve érkeztek ki a színészhez – írja a Népszava. A lapnak a Belügyminisztérium sajtófőnöke azt mondta, hogy a miniszter arra kérte fel a tárca belső ellenőrzési főosztályát, hogy visszamenőleg is nézzék át a központi mentő irányító csoporthoz érkező hívások esetlapjait, és foglaljanak állást, indokolt-e a mentésirányítók továbbképzése, érzékenyítése.

Gálvölgyi Jánost a lányai vitték kórházba, miután nem kapott levegőt és félrebeszélt, de a mentő fél óra elteltével sem érkezett meg. Állapota azóta is súlyos, de már stabil. A történteket az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) is kivizsgálta, ez a vizsgálat arra jutott, hogy a segélyhívást fogadó mentésirányító hibásan mérlegelt Gálvölgyi rosszullétekor: rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába sorolta, ennek következtében nem történt meg a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldése.

Az ügyben pénteken a rendőrség is nyomozást indított gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, ismeretlen tettes ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!