Közel 300 ezer forinttal nőtt a patikák energiaköltsége – 90 ezres támogatással segítene rajtuk az állam

2023. május 12. – 15:39

Másolás

Vágólapra másolva

Bár egy átlagos forgalmú gyógyszertár energiaköltsége tavaly óta havi 200-300 ezer forinttal nőtt, a kormány pénteken közzétett rendelettervezete szerint egyszeri, 90 ezer forintos támogatással segítenék ki a patikák egy részét – írja a Hvg.hu.

Korábban a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének elnöke, Zlinszky János beszélt arról, hogy idén 25-30 fiókgyógyszertár zárhat be elsősorban a kistelepüléseken. A patikák fenntartási költségei ugyanis jóval gyorsabban nőttek a bevételeknél, ez pedig különösen rosszul érintette a rossz energiahatékonyságú, kisebb forgalmú gyógyszertárakat.

Az ágazati szövetség akkor gyors fellépést sürgetett, ezt pedig meg is ígérte akkor Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, azonban a kormányzati segítség kidolgozásához két hónapra volt szükség. Pénteken tették közzé az ezzel kapcsolatos rendelet tervezetét, eszerint „egyszeri alkalommal fiókgyógyszertáranként 90 ezer forint” állami támogatást kaphatnak azok a patikák, amelyek:

  • közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, amely egy adott település vagy elkülönülő településrész gyógyszerellátását egyedül biztosítja,
  • legalább heti 40 órában nyitva tart,
  • ha a tavaly január 1. és június 30. között elszámolt adatok alapján az árréstömege (azaz a gyógyszerek beszerzési és az értékesítési árai különbségének összege) nem haladja meg a 9 millió forintot,
  • és a gyógyszertár egész évben biztosítja a lakosság gyógyszerellátását.

A feltételeknek megfelelő gyógyszertáraknak és fiókgyógyszertáraknak automatikusan folyósítják az állami támogatást. Ha pedig egy vállalkozásnak több kistelepülésen, vagy a település több városrészében is van a feltételeknek megfelelő patikája, akkor mindegyik után kap pénzt.

A hatásvizsgálati lap adatai szerint 388 vállalkozást és 1450 gyógyszertárat érint a lépés, és várhatóan 130,44 millió forintot különítenek el erre a költségvetésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!