Gulyás Böröndiről: A második világháború értelmezése nem tartozik a hatáskörébe, a hadsereg markáns átalakítását támogatja a kormány

2023. május 11. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt napokban többször is bekerült a hírekbe Böröndi Gábor új vezérkari főnökről, előbb azért, mert arról beszélt, hogy a második világháború német-lengyel lokális konfliktusnak indult, és meg is lehetett volna akadályozni az eszkalálódást, aztán pedig azért, mert a Szabad Európa információi szerint éles kritikát fogalmazott meg a honvédség jelenlegi állapotáról.

Gulyás előbbi kapcsán elmondta, Lengyelország áldozata és elszenvedője volt a második világháborúnak, amelyet a nácik és a kommunisták felosztottak egymás között. A miniszter ugyanakkor nem gondolja, hogy emiatt le kellene mondania Böröndinek, mert a lényeg az, hogy amikor a munkáját végzi, saját hatáskörében azt csinálja jól. A második világháború értelmezése pedig elmondása szerint nem tartozik bele ebbe.

A Honvédelmi Minisztérium által nem kommentált kritikáról azt mondta, pont ezért támogatták Böröndit, mert amikor a szomszédban háború zajlik, maximlisan támogatják, hogy az említett területeken markáns változások legyenek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!