A tüntetésről a parlamentben: A szélsőjobb semmit, a diákok könnygázt és tonfát kaptak a rendőröktől

2023. május 8. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn is téma volt az Országgyűlésben a múlt hét szerdai diáktüntetés, ahol a rendőrök könnygázt is használtak. Az ellenzéki képviselők szerint a kormány erőszakosan lép fel a békés diákok ellen, a kormány képviselői 2006-ot emlegették és hangsúlyozták: párbeszédet folytatnak a tanárokkal.

„Hogyan következik a rezsim természetéből, hogy karhatalmi erővel bántalmaznak gyerekeket a Karmelita előtt?” – tette fel a kérdést Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője. Tordai szerint Orbán Viktor nem szeret veszíteni, ezért mindent alárendel a győzelemnek. A képviselő arról beszélt, hogy a Fidesz „anti-antifasiszta”, ennek köszönhető az, hogy a nemzetközi szélsőjobb a hétvégén Budapesten tartotta rendezvényét.

„A szélsőjobboldal szemben nem lépett fel a rendőrség, de a diákok tonfát és könnygázt is kaptak”

– mondta. Hozzátette: a Fidesz évek óta „mi és én” ellenségképet alakít ki az országban. Dömötör Csaba államtitkár szerint az országban mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. A 2006-os eseményeket idézte fel, amiért szerinte mindenki felelős, aki 2022-ben közösen indult Gyurcsány Ferencékkel. Az államtitkár szélsőjobboldallal kapcsolatos hozzászólásokról azt mondta, hogy azok nem hitelesek az ellenzéktől, mert közös választási listán szerepeltek a korábban „zsidózó jobbikos képviselőkkel”.

„Ha egy országban a rendőr-minisztériumra bízzák az oktatást, akkor a könnygáz, a bilincs lesz a tanítás eszköze” – mondta Arató Gergely, a DK képviselője. Arató szerint a gumibotos, könnygázas állami reakcióra emlékezhetnek a 80-as évekből a fideszes képviselők is. „A diákok nem támadtak a rendőrökre, békésen tüntettek, kiálltak, hogy megvédjék a tanáraikat, de párbeszéd helyett könnygázt kaptak.” Arató a rendőrség fellépését elfogadhatatlannak nevezte, mivel „egy békés megmozdulásra nem lehet válasz az erőszak”.

„A gyermekvédelmi szót ne vegyék szájukra, mert a gyermekvédelmi könnygáz nem felel meg a törvényeknek”

– mondta. A DK képviselője meg szeretné tudni, hogy kik a felelősök a történtekért, ennek érdekében határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlés elé. „Érdemi válasz helyett azt fogják válaszolni, hogy 2006. De azt kérem ,hogy ne vonjanak párhuzamot: a diákok nem gyújtották fel a TV-székházat, nem lopták el a Túró Rudit, ezek a fiatalok nem szerelkeztek fel fegyverekkel, de még T-34-es tankjuk sem volt” – mondta.

Rétvári Bence válaszában azzal vádolta az ellenzéki képviselőket, hogy arra biztatták a tanárokat, hogy lehetetlenítsék el az idei érettségit, azonban az zavartalanul elindult. Az államtitkár szerint ez azt bizonyítja, hogy a tanároknak csak kis része van az ellenzéki képviselőkkel. Végül Arató Gergely azt a 2006-os mondatot idézte, amiben azt mondta, hogy a „tüntetések nem tántorítják el a kormányt”. Ezzel szemben Rétvári szerint a kormány egyeztet a pedagógusokkal, és a lehető legjobbat szeretnék nekik. Végül hozzátette: „A tömeg hiányát agresszivitással, trágársággal és hangerővel szeretnék pótolni”.

Csárdi Antal Rétvári Bence „valótlan állítására” reagált napirend előtti felszólalásában. Rétvári előző héten arról beszélt, hogy a pedagógusbérek emelésének feltétele az uniós támogatás. Csárdi felolvasta a PDSZ ezzel kapcsolatos közleményét, ami tételesen cáfolta az államtitkár állításait. A képviselő felszólalására maga Rétvári Bence válaszolt, aki szerint Csárdi Antalnak nem volt önálló gondolata, hiába vártak rá öt percet. Majd Ungár Pétert idézte, aki korábban azt mondta, hogy a kordonbontás öncélú akció. A státusztörvénnyel kapcsolatban a korábbi egyeztetéseket sorolta, állítása szerint a szakszervezetekkel például már kilencszer konzultáltak.

Rétvári ezután arról beszélt, hogy a PDSZ-t és a PSZ-t is annyian hagyták el az elmúlt időszakban, hogy már a „reprezentációs képviselet” alá esett a taglétszámuk.

Toroczkai László is eltért eredeti felszólalásától, és reagált Tordai Bence felszólalására. A Mi Hazánk elnöke szerint hiteltelen a képviselő felszólalása az integrációról, mert Budán építkezik és nem egy ózdi negyedben. Toroczkai arról beszélt, hogy a Fidesz a kordonokkal „színpadot ácsol” Hadházy Ákosnak és az ellenzéki képviselőknek. A Mi Hazánk elnöke a szélsőjobboldali eseményről azt mondta, hogy a kormány több száz rendőrt vezényelt „indokolatlanul egy magánrendezvényre”, miközben a „szélsőbaloldali terroristákkal” szemben nem lépnek fel. Rétvári Bence válaszában a rendőrség közleményét idézte, amiben arról írtak, hogy a hétvégi eseményről joggal volt feltételezhető a rasszizmus és a nácizmus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!