Végül csak bocsánatot kért a TV2 Donáth Annától

2023. május 2. – 09:32

Másolás

Vágólapra másolva

Két és fél hónappal a jogerős ítélet után végül leközölte a TV2 azt a helyreigazítást, amire a bíróság kötelezte, és amelyben a csatorna bocsánatot kér Donáth Anna momentumos EP-képviselőtől, amiért valótlanul állította róla 2019-ben, hogy szexuálisan zaklatott egy fiatalkorú lányt. A Népszava azt írja, hogy a bocsánatkérő közlemény, amit Andor Éva olvasott be, szóról szóra megegyezett azzal, amit az Origo közölt két hónapja:

„A Tények 2019. augusztus 12-én 18 órakor kezdődött adásában valótlanul híreszteltük, hogy Donáth Anna szexuálisan zaklatott egy kiskorú lányt, aki az érettségihez szükséges közmunkán vett részt a Donáth Anna édesapja által vezetett szeretetházban. Őt a szeretetház egy idős lakója mentette ki szorult helyzetéből. Ezzel megsértettük Donáth Anna jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította, egyúttal bocsánatkérésre, a sérelmezett műsorszám eltávolítására és sérelemdíj megfizetésére kötelezett. A jogsértés miatt Donáth Annától ezúton kérünk elnézést.”

A TV2 azután közölte a helyreigazítást, hogy Donáth Anna végrehajtókat küldött a kormánypárti csatornára, és már a cégkivonatba is bekerült a bejegyzés a végrehajtásról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!