Ferenc pápa: Fájdalmas zárt kapukat látni idegenekkel, másokkal, menekültekkel és szegényekkel szemben

Ferenc pápa a Kossuth téren Jézus küldetéséről beszélt. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” – idézi János evangéliumát. Bemutatta, hogy Jézus jó pásztor, hiszen megkereste juhait, amikor elveszettek voltak, kiragadta őket a halálból, és végtelen gyengédséggel szereti juhait, az életét adta értük.

Kiemelte, hogy Jézus először nevükön szólította, majd kivezette a juhait. Az első fontos, mert már akkor szerette híveit, amikor azok még tévelyegtek. Ennek ellenére is magára vette vétkeik terhét, hogy visszavigye őket az Atya szívéhez.

„És még ma is, minden élethelyzetünkben, mindabban, ami a szívünket nyomja, a veszteségeinkben, a félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat, Ő hív minket. Jó Pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az Ő szemében milyen értékesek vagyunk.”

Felszólította a híveket, hogy érezzék át annak örömét, hogy ők Isten szent népe, az Ő hívására születtek, Ő gyűjtötte egybe őket. Azért gyűjtött egybe mindenkit a Kossuth térre, hogy – bár különböznek egymástól, különböző közösségekbe tartoznak – egyetlen ölelésben egyesítse őket.

„Olyan szép, ahogy most együtt vagyunk: püspökök és papok, szerzetesek és világi hívek”

– mondta, és rámutatott, hogy más keresztény felekezetek küldöttei, a zsidó közösség vezetői és civil szervezetek képviselői is részt vesznek a misén.

„Ez a katolicitás: mindannyiunkat, keresztényeket, akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az Ő nyáját befogadóvá tegyük és sohasem kirekesztővé.”

Ezek után arról beszélt, hogy Jézus ki is vezeti a juhait. Először azonban nyájba tereli őket, aztán kiküldi juhait a nagyvilágba, hogy terjesszék az igét. Ezt a be-ki mozgást jelképez az is, amikor Jézus kapukén beszél magáról.

„Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy beléphessünk az Atya közösségébe és megtapasztalhassuk irgalmát; de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. És jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a »mindannyian«-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára”

– mondta.

Ezek után arról beszélt, hogy mindannyiuknak nyitott kapuvá kell válniuk, és szomorúan látja, hogy sokan inkább zártak. Nekik az önzésük zárt kaput azok előtt, akikkel nap mint nap elmennek egymás mellet.

„Individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények.”

Fontosnak tartja, hogy az egyházi közösség is nyitott legyen, és ne zárkózzon be azok előtt, akik „nincsenek rendben”, vagy Isten bocsánatára vágynak. Arra kér mindenkit, hogy nyissák ki kapuikat, szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel próbáljanak meg kicsit olyanok lenni, mint Jézus. Olyan kapuk, amik senki előtt nem zárulnak be.

Kitért az egyház képviselőire is. Kiemeli, hogy ők mind pásztorok, ami nem rabló és nem tolvaj, vagyis nem él vissza a szerepével, és nem nyomja el a rábízott nyájat. Őket is arra kéri, hogy nyitott kapuk legyenek.

„És mondom ezt a laikus testvéreknek, a katekétáknak, a lelkipásztori munkatársaknak, a politikai és társadalmi felelősséget viselőknek és azoknak is, akik egyszerűen csak élik, néha nehézségek árán a mindennapi életüket: legyetek nyitott kapuk. Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az Ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban. Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni.”