Órákig elérhetetlen volt az Ügyfélkapu, de már újra működik

2023. április 29. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

Több olvasónk is jelezte, hogy nem elérhető az Ügyfélkapu, illetve egyetlen olyan oldal sem, amelyhez szükség lenne a Központi Azonosítás Ügynök szolgáltatás.

Aki megpróbálja betölteni valamelyik oldalt, annak vagy 503-as hibaüzenet érkezik, vagy azt kapja üzenetként, hogy a kapcsolata nem privát, és nem is tud továbblépni. Egy olvasónk olyan üzenettel találkozott, amelyben a Központi Rendszer Üzemeltetés annyit írt, hogy hibaelhárítás zajlik.

Hogy mi a probléma oka, és meddig lesznek elérhetetlenek az oldalak, arról a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ) és Kormányzati Ügyfélvonalat is megkérdeztük, amint válaszok érkeznek, frissítjük hírünket.

Frissítés: A NISZ 14:34-kor beérkezett válaszában nem taglalta, hogy mi volt leállás oka, csak annyit közölt: „A Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatást érintő átmeneti fennakadást a szakemberek kijavították.”

Néhány nappal ezelőtt szintén informatikai problémák voltak a központi ügyintézést kiszolgáló oldalaknál, és ez a határátlépést, az okmányirodai ügyintézést és a vényköteles gyógyszerek kiváltását is megnehezítette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!