Informatikai hiba bénítja az ügyintézést a hivatalokban

2023. április 24. – 17:37

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: A rendőrség újabb tájékoztatása szerint a határátkelők forgalmát már nem lassítja a korábbi informatikai probléma, amelyet időközben sikerült elhárítani.

A határátlépést, az okmányirodai ügyintézést és a vényköteles gyógyszerek kiváltását nehezíti, illetve lehetetleníti el egy hétfőn, a kora délutáni órákban kezdődött informatikai probléma.

Az ügyben kiadott sajtóközleményében a rendőrség azt írja, hogy a hiba miatt 15 óra 20 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is hosszabb várakozási időre lehet számítani. Hozzáteszik, hogy a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán és átmenetileg könnyített ellenőrzést vezettek be. A külföldre utazóknak azt ajánlják, hogy tájékozódjanak az átkelők nyitvatartási idejéről és az aktuális várakozási időkről a Határinfó oldalon, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével.

Szintén a számítógépes nyilvántartó rendszer üzemzavara miatt a kormanyablak.hu portálon olvasható rövid üzenet szerint egyes ügytípusukban átmenetileg korlátozásokat vezettek be és az ügyintézést lelassult. A Telex munkatársának a zuglói kormányablaknál azt mondták, hogy a személyi igazolvány készítéséhez szükséges funkció működése már helyreállt, de a lakcímkártyával és az útlevéllel kapcsolatos ügyintézés még mindig lehetetlen.

Kérdéseinket elküldtük a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-nek, amint válaszok érkeznek, frissítjük hírünket. Olvasóink tapasztalatait az ugyelet@telex.hu címre várjuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!